Elnök úr, jelentem, az ország készen áll!

„Elnök úr, rég volt, hogy nem beszéltünk egymással, kértem ugye, hogy vonuljon be, foglalja el Magyarország azon részét, amely »Nem leszünk gyarmat« címszó alatt kizárólag a Nyugattól ódzkodik, de Önnek bármikor befeküdne. Nem tette meg, mindegy ez is, viszont a közpénzből nemleszünkgyarmatosok azóta annyit fejlődtek, hogy Nobel-békedíjjal dobnák meg, lévén Ön tette a legtöbbet »az európai és a világbéke megszilárdítás érdekében.«

De persze, emellett – hadd mondom el Önnek, sok még a szenny és a buta beszéd.

Például amikor miniszterelnökünk előbb közli, hazai használatra, hogy Önnel fogja megfinanszíroztatni hatalmi bebetonozását (»A rezsicsökkentés Magyarországon nem tartható fenn az oroszok nélkül»). Aztán a szóvivője is megerősítette, hogy az Ön látogatásának »Magyarország energiabiztonságának szempontjából döntő jelentősége lehet«, sőt, a »sorsdöntő« szó is elhangzott, azaz a mi sorsunk az Ön véres és valószínűleg száraz kezébe lett helyezve. Majd miután úgy tűnt, mégsem a gázárat csökkenteni jön hozzánk, a mindig flexibilis kormányfő már azt üzeni egy emberével, hogy »nem tartja szerencsésnek az orosz államfő keddi látogatását, de 'nem volt más választása'«, hát meg kell a szívnek szakadni.

Nem volt más választása? Így gyarmatok üzennek, nem szuverén nemzetek. Viktor Viktorovics örülhet, hogy legalább pro forma létrejött a minszki tűzszünet, ez őt mentette meg, nem Önt, a vendégét. És beszéljünk őszintén, Vlagyimir Vlagyimirovics: Önt nem hívták ide. Ön jelentkezett be, hogy jönne gyarmatot nézni, Eurázsia momentán legnyugatibb végvárát inspekciózni, előretolva az EU-ba és a NATO-ba. Tudjuk, hogy ha kell, két hét alatt beveszi Kijevet, ha kell Finnországot finlandizálja újra, de háború idején a NATO-ba látogatni, demonstrálva, hogy kint is vagyunk, bent is vagyunk, ez igen. Lehet, hogy mégis jó ötlet az a Nobel-békedíj.”