Rések a pajzson

„Noha Magyarországra a legtöbb menekült Koszovóból érkezik, menekültstátuszt–csakúgy, mint Európában általában – szinte kizárólag a ténylegesen háborútól sújtott országok, jelen esetben Afganisztán, Szíria és Szomália kérelmezői kapnak. Tény  ugyanakkor, hogy ezen országok relációjában nem választhatóak teljes biztonsággal külön a politikai és gazdasági menekültek, hiszen a háború szükségszerűen gazdasági nyomort hoz még azok számára is, akiknek szűk lakóhelyét eddig elkerülte a pusztítás. A kisebb-nagyobb mértékben gyakorlatilag három évtizede háború sújtotta Afganisztán lakosságának harmada él szegénységben, egyes tartományokban, pedig – mint a deli Paktia –, arányuk meghaladja a hetven százalékot. És még náluk is rosszabb a pakisztáni és iráni menekülttáborokban, élő afgánok helyzete, akiknek éppen csak a létszükségleteik kielégítésére telik. Szíriában is katasztrofális a helyzet. A négy éve zajló polgárháború során a lakosság fele elhagyta otthonát, hárommillió nyolcszázezer ember pedig a határokon kívül –elsősorban a környező országokban – keresett menedéket. A harcok a lakosság kétharmadát taszították mélyszegénységbe, a munkaképes lakosság felének pedig nincs munkája. A háború teljesen átformálta az ország gazdaságát, miután a kereskedelmet az adott régiót aktuálisan uraló erők és csoportok, valamint a hozzájuk hű emberek tartják irányítás alatt. Milliókra tehető azoknak a száma, akik korábbi megélhetésükkel együtt mára reményüket is elvesztették.

Eldönthetetlen kérdés

A menekültek bűnözőkként, opportunista csalókként való beállítása általánosító és hamis. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a tényleges veszély elől menekülők közé csalók is beszivárognak. Kiszűrésük teljességgel lehetetlen. A háborús országok kormányaitól nem lehet információkat kikérni, az illető hatóságok által kibocsátott hivatalos okmányok pedig megfelelő biztonsági elemek hiányában a nyugatiaknál könnyebben hamisíthatóak. A menekültek ráadásul sokszor egyszerűen papírok nélkül érkeznek és csak elmondásuk alapján lehet tudni, honnan jöttek. A hibaszázalék igen nagy. Jelenleg sem a magyar, sem a tehetősebb nyugati országok bevándorlási hivataliban nincs olyan felkészült tolmácsgarnitúra, mely ötven százaléknál nagyobb bizonyossággal tudná megállapítani, hogy egy személy valóban az-e, onnan és azért jött-e, mint ahogy állítja. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen mondani, nem csupán az adott nyelvnek konkrét dialektusát kell anyanyelvi szinten ismerni, de helyismerettel, a regionális politikai helyzet átfogó ismeretével és pszichológiai képességekkel is rendelkezni kell. Ha mindez adott is lenne, a kérelmezőt akkor is napokig kellene interjúztatni, ami – mondani sem kell –, a kérvényezők magas száma miatt teljességgel lehetetlen.

A véletlenszelű riportokat leszámítva valószínűleg soha nem lesznek hiteles adatok arra, hogy Irak 2003-as lerohanásáig hány szíriai, törökországi és iráni kurd adta ki magát iraki kurdnak a jobb, nyugati élet reményében. Érdemes megjegyezni, hogy akkoriban a kurdokat már rég nem fenyegette fizikai veszély. A menekülők gyakorlatilag a Szaddam Husszein véres diktatúrájáról szóló nyugati narratívát használták fel, mellyel az Egyesült Államok a rezsim megdöntését készítette elő. A 2000-es évek második felében az Iraki al-Kaida megerősödésével iraki asszír keresztények százezrei távoztak Nyugatra, elsősorban Svédországba. Hogy közülük kik voltak valós veszélyben, és hányan hagyták magukat elcsábítani a bőkezű svéd szociális segélyek által, valószínűleg soha sem fog kiderülni. Mint ahogy az sem, hogy soraikba milyen számban szivárogtak be olyanok, akik az akkor még teljesen biztonságos Szíriából távoztak, magukat irakiaknak kiadva.

Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy a menekültek jelentős része valóban életét mentve kényszerül elhagyni hazáját. Ahogy azonban a korábbi háborúk, úgy a jelenlegi afganisztáni, szíriai és szomáliai konfliktusok is számos visszaélésre adnak lehetőséget. Tolmács legyen a talpán, aki meg tudja állapítani egy pastu nyelvet beszélő menekültről, hogy Pakisztánból vagy Afganisztánból érkezett-e, vagy aki meg tudja különböztetni a Szomália mellett Etiópiában, Eritreában, Kenyában és Dzsibutiban is beszélt szomáli nyelv dialektusait. Mint ahogy szíria menedékkérőinél is lehetetlen megmondani, hogy az Iszlám Állam által uralt keleti tartományokból, egy, a kormányerők által lebombázott városból vagy éppen a teljesen biztonságos tengerpart egyik településéből, netalán Damaszkuszból érkeztek-e. Sőt, még az is alig szűrhető ki, ha egy, már harmadik generáció óta a libanoni menekülttáborok kilátástalanságában élő palesztin változik-e át hirtelen deraai vagy deir al-zouri szírré az európai letelepedés reményében. Az személyazonosság-csere nem sokkal nehezebb, mint amilyen egy budapesti számára lenne eljátszani az alföldit vagy éppen székelyt.

Késleltetett hatás

Miután 2014-ben Magyarországon összesen 540 menedékkérelmet fogadtak el a hatóságok, az esetleges visszaélések nem okoznak komoly kárt. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a háború sújtotta országokból a nagyobb tömegek nem azonnal, a háború kitörésekor indulnak útnak, hanem akkor, amikor a kilátástalanság már normává válik. Az Irak ellen 1991-ben bevezetett gazdasági szankciók 1997-re értek be annyira, hogy a menekültek száma átlépjen egy kritikus határt. Koszovó már 2007-es megalapítása óta robog lefelé a lejtőn, mégis mostanra tetőzött a menekülthullám.  Afganisztánban és Szíriában azonban, mint ahogy a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában általában, folyamatosan romlik a biztonsági és gazdasági helyzet. A pakisztáni hatóságok 2014 végén másfél millió afgán menekült kitoloncolását jelentették be, az országra rótt gazdasági terhek miatt. Ha a Törökországban és más környező országokban élő több millió szír pár éven belül nem térhet vissza otthonaiba, ők is nagy eséllyel vágnak majd neki a nyugatnak. Ez pedig már túlzott terhet fog jelenteni a cél- vagy feltartóztató országoknak. Ugyancsak gondot jelenthet, hogy háborús környezetben a jelenlegi európaival teljességgel inkompatibilis normák érvényesülnek, ugyanakkor lehetetlen feltárni egy menedékkérő előéletét. Az európai hatóságok szakmai felkészületlensége akkor jelenthet majd igazi gondot, ha a koalíciós erők sikereket érnek el a dzsihádista milíciákkal szemben, melynek tagjai emiatt jó eséllyel úgy döntenek, üldözött civilekké vedlenek, és menedéket kérnek Európától.”

(Az eredeti cikk a Demokrata hetilapban olvasható.)