„Ha például Orbán betiltja a náci felvonulást, tiltakozik az ellenzék, mert a kormányfő önkényesen dönt. Mindezt akkor, amikor a rendszer kritikájának bázisa az, hogy Orbán önkényen alapuló építményt húzott fel. Ám ha az utóbbi az igaz, akkor abban a rendszerben az egyetlen méltányolható megoldást hozza, amikor a náciknak nemet int. Ha például a Putyin-vizit előtt meghívja az ellenzéki frakcióvezetőket tárgyalni, és az MSZP-s Tóbiás József, valamint az LMP-s Szél Bernadett ott mosolyog a közzétett felvételeken, akkor ők századik alabárdost játszanak a darabban.
Csak mert régen úgy tudták, a meghívásnak eleget kell tenni, hiszen a párbeszédkészséget jelezni kell a választóknak. Mindezt akkor, amikor úgy tudjuk, a hatalom nem egyeztet, lényege a korrupció, az önkény. De ha az utóbbi az igaz, minek a reményében mennek oda? Most éppen arról van szó, hogy a németek és a lengyelek ütik a kormányfőt, miközben az oroszokkal nem nyer semmit. Az efféle elemzés implikálja: értékalapú külpolitikát kell gyakorolnia. Miközben a rendszer lényege, hogy csakis érdekalapon működik.
Ezt már nem tudják világosabban elmagyarázni. (A részletekért lásd G. Fodor Gábor közlését: a polgári Magyarország ideája is csak politikai termék volt.) Ha nincs értékalap, miért számítana, mit mondanak a lengyelek? Szüksége van Orbánnak ma rájuk? Hogy kihátráltak mögüle a nemrég még békemenetelők? Bárkit meglepett, hogy Lengyelországban is van belpolitika? Ottani jobboldali párt mi mást tehetett volna a Putyin-vizit után?”