Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
A nem kormányérdekből működtetett hazai print média – illetve a szeriőz lapok mintáját követő netes orgánumok – továbbra is elvégzik a maguk házi feladatát.
„Hogy milyen hatással van a magyar közéletre, hogy újra és újra perre kell menni, ha valaki a választott vezetők tetteire vagy az adóforintok sorsára kíváncsi, s a kivéreztetett magyar sajtóban hányan hajlamosak újra és újra nekifogni ennek a tortúrának, erre újságírásunk mai állapota adja meg a választ.
A helyzet mindezek ellenére az, hogy a nem kormányérdekből működtetett hazai print média – illetve a szeriőz lapok mintáját követő netes orgánumok – továbbra is elvégzik a maguk házi feladatát. Dicséretes ügybuzgalommal ráncigálják az országot eluraló klánok nadrágszárát, belenéznek a politikusok, rokonaik és barátaik zsebébe, és megfelelő terjedelemben, a tényeket egymás mellé állítva, kertelés nélkül beszélnek a szégyentelen lopásokról, a sunyi átverésekről és a mindezt kísérő gátlástalan hazudozásról. Ezeket a lapokat azonban nem olvassa senki.
Na jó, finomítsunk: csak azok olvassák őket, akik nagyjából-egészében egyébként is tisztában vannak azzal, mi folyik itt. A többiek meg ötödik éve elandalodnak a közszolgálaton, hogy milyen csodás is minden világok legjobbikában élni.”