A jutalom mintaállama

„Amikor egy »új állam« felépítésének szükségességéről beszél, Applebaum nem teszi fel azt a kérdést, hogy miért is kell új állam, mi van a régivel, s az miért nem jó. Hogy Ukrajna vajon miért van sokkal nyomorúságosabb helyzetben anyagilag, fizikailag és főként lelki, erkölcsi, szellemi szempontból, mint a rendszerváltás előtt volt. És nyilván azért nem teszi fel, mert akkor kiderülne, hogy ez a nyomor a negatív lenyomata annak, hogyan működnek a Nyugat kifosztószivattyúi. Hogy a Nyugat dédelgetett kedvencei – például Julija Timosenko, a dollármilliárdos »gázhercegnő« – fosztották ki kisebb részben »saját zsebre« dolgozva, nagyobb részt a nyugati multinacionális óriások profitjait hizlalva. Tehát, hogyha a Nyugat most »annyi pénzt« adna Ukrajnának, amennyire csak szüksége van az új állam felépítésére, álmai valóra váltására, akkor is csupán egy töredékét csorgatná vissza a cinikus gátlástalansággal onnan kiszívott összegeknek. Arról már nem is beszélve (illetve nagyon is beszélve), hogy Oroszország és annak oligarchikus kollaboránsai (élükön Borisz Jelcinnel) addig szintén dédelgetett kedvencek voltak, amíg a szabad rablást előzékenyen és diszkréten segítették.

Addig az is legfeljebb »jelentéktelen demokratikus botlásnak« számított, hogy Jelcin egy nézeteltérés nyomán 1993 őszén egyszerűen nehéztüzérséggel lövette szét saját parlamentjét, amikor az egy árnyalattal kevésbé kívánt volna gátlástalan kollaboráns lenni, mint ő. Arról meg aztán végképp nem esik szó, hogy Putyin mindössze ezt a brutális szabad rablást szeretné némileg mérsékelni, és azért sem lelkesedik túlságosan, hogy Ukrajnát most éppen ugyanebbe a csapdába próbálják betuszkolni. Szóval Anne Applebaum egy kétségtelenül ügyes és ravasz csavar nyomán ugyanazt a birodalmi logikát követi kíméletlenül, mint az impérium urai a Terror Házában átvett Petőfi-díjával együtt.”