Ez volt Európa 9/11-e, innentől már semmi sem lesz ugyanaz

„A Charlie Hebdo nyilvánvalóan provokatív, radikális lap volt – persze egyáltalán nem csupán a bigott muzulmánokkal, csak éppen egyedül ők nem tudták elfogadni a létezését. A Charle Hebdo ráadásul olyan műfajokban alkotott – képregény és karikatúra –, amik nálunk egészen marginálisak, de Franciaországban a populáris kultúra egyik alapját jelentik. Nehéz párhuzamot vonni – és pár órával egy ilyen tömeges gyilkosság után talán morbid is –, de hogy érzékeltessem a dolgok súlyát, nekik ez olyan, mintha nálunk Antal Imrét meg Szörényi Leventét lőtte volna agyon egy fanatikus csapat.1

Pont az ilyen radikális lapok mutatják egy társadalom nyitottságát és befogadóképességét. A kompromisszumra nem hajlandó viccmesterek korábbi provokációikkal néha az aktuális francia politikai vezetést is feldühítették, de nemhogy eszébe sem jutott senkinek korlátozni őket, hanem egyenesen büszkék voltak arra, hogy amit nem tilos kimondani, azt náluk ki lehet mondani. (Fontos, hogy a CH sosem a muzulmánokon vagy az iszlám hiten, hanem a bigott vallási fanatizmuson viccelődött.) 

A francia társadalom – hasonlóan bármelyik nyugat-európaihoz – a magyarhoz mérten elképesztően nyitott és befogadó. Ezért lesz óriási teszt ez a gyilkosság, hiszen itt egyszerre lőttek rövid sorozatokat a szabadságba és a nyitottságba. De ez azért nem olyan ügy, amit nagy szívvel egyszerűen meg lehet bocsátani, aztán továbblépni azzal, hogy egy őrült kisebbség műve volt. A liberális demokrácia szülőföldjén a szabad sajtó és a szabad véleménynyilvánítás nem élhet félelemben. Ha egyszer az az egyik alapelvünk, hogy bármivel lehet viccelni, akkor itt bizony bármivel lehet viccelni, mert ez a mi kontinensünk, amit ilyen szabadnak találtunk ki, ami annyira jól sikerült, hogy a világ más részeiről tízmilliók költöztek ide. Mert itt élni jobb, mint a Föld legtöbb részén. De vannak köztünk olyanok – sok bevándorló és persze sok »őseurópai« is –, akik nem tolerálják, hogy annyi mindent tolerálniuk kéne. Amíg a dolog illiberálisozásban merül ki, addig nincs baj, de most sajnos sokkal durvább a helyzet.

Most kell észnél lenniük a franciáknak, meg a többi európainak, hogy a közhangulat ne forduljon primitív muzulmánellenességbe. Ha visszaveszünk a nyitottságunkból, csökkeni fog a szabadságunk is. Ha bénán tűrjük, hogy egy gyűlölködő kisebbség megfélemlítsen minket, akkor is kevesebb lesz a szabadság. Nem könnyű helyzet. De a liberális demokrácia megteremtése sem volt könnyű, mégis sikerült egy rakás európai országnak, így a helyzet most sem reménytelen.”