Charlie-biznisz

„A kényelmes Nyugat a hetvenes évektől elkezdte beengedni a »barbárokat«. Tudják, kicsit olyan volt ez, mint amikor anno az elkényelmesedett római polgár rabszolgájának sem volt kedve naponta gyaloghintót cipelni. Esetünkben jugoszláv lett a pincér, török vagy kurd a sarki büfés, a bécsi taxishoz pedig szótár kellett annak is, akinek Mariahilf kerületében snóblizott az öregapja is. Franciaországba történelmi hagyományai miatt az arab világból érkeztek muzulmán milliók. 

Amíg volt pénz, addig volt kulturális sokszínűség. Kebab, mecset, trendi csador Guccival vadítva, hazai szerető külföldi akcentussal.

A »civilizált« Nyugat urai hátradőltek: olyan nagyszerűen kéjelgő érzés volt ennyire demokratának és elfogadónak lenni. Aki kiejtette az asszimiláció szót, vagy azt, hogy ebből egyszer baj lesz, az mocskos náci, fasiszta, gyermekgyilkos emberfaló. 

Aztán jött a válság. És ez a nagyszerű liberális hurrátársadalom összeomlott. Az addig trendire kedvelt bevándorló pária lett, aki elveszi előlem a munkát. Az addig buli után külvárosba kiautózva kilószámra evett kebab »mocskos arab kajává«, az addigi érdekes müezzin hangja pedig idegesítően hangzavaróvá vált. Ez volt a »civilizáció« válasza, most gondoljanak bele, miképp reagáltak a másik oldal irányába a »barbárok«? Pénz nélkül, lehetőség nélkül, a »sokszínűség báját” elveszítve meglepő, hogy ennyien tébolyodnak meg?”