Értékek és érdekek

„A külügyi szakma szépsége az implicit és explicit tartalmakkal való ügyes zsonglőrködés művészetének ismeretében rejlik. Ami a kormányzati kommunikációban megjelent, az a külügyi praxis nyilvánosság előtti lemeztelenítése és közszemlére tétele volt. Az ünnepi időszakhoz kapcsolódva egy karácsonyi hasonlat talán jól illusztrálja a helyzetet. A kisgyerekek kíváncsi természetűek, nagyon várják a Jézuskát, néha meg is lesik a szüleiket, amikor a karácsonyfa alá csempészik az ajándékokat. Viszont ha eléjük állna apu vagy anyu, és ezt a már ismert tényt a szemükbe mondanák, még így is elpityerednének. Valamiért mégis célszerűnek tartotta megtenni ezt a lépést a kormány, az egyértelműen Szijjártó Péterre szabott tárca sikeressége pedig megmutatja a ciklus végéig, mekkora létjogosultsága volt ennek a döntésnek. (...)

Régi gyermekbetegsége a magyar külpolitikai közgondolkodásnak (már ha létezik ilyen kategória), hogy nem képes megfelelően értékelni a nagyhatalmak helyzetét és viselkedését. Túlságosan hajlamosak vagyunk az egocentrikus megközelítésre. Ha a magyar érdek szemszögéből nézzük például az USA lépéseit, szüntelenül neheztelhetnénk rájuk, gondoljunk csak 1956-ra és Eisenhowerre. Könnyen kimondjuk, hogy az Egyesült Államok fittyet hány az általa szenvedélyesen kommunikált egyetemes értékekre, és érdekei szerint kényére tér el azoktól, ha a helyzet úgy kívánja. Tehát akkor mi miért ne tehetnénk így? Természetesen amerikai részről számos külpolitikai lépés megkérdőjelezhető, de pozíciójukból adódóan ezt nehezen tudnák elkerülni. Számos szituációban egyszerűen nincs helyes lépés. Ezt szélesebb tömegek irányába árnyaltan kommunikálni szinte lehetetlen, így alapos munícióval szolgál ellenfeleinek. Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács.

Meglepően hangozhat, de akár még pozitív hozadéka is lehet ennek a szituációnak. Az utóbbi években érezhetően háttérbe szorult a kelet-közép-európai térség az amerikai külügy napirendjén. Ez nem azért történt, mert elhanyagolnának, hanem elsősorban a közelmúlt turbulens eseményei (arab tavasz, Irán, Oroszország, Iszlám Állam, stb.) miatt. Bár többször kerültünk kellemetlen helyzetbe, végeredményében elértük, hogy az USA mostantól kiemeltebb figyelmet fordít országunkra, és nem csak azért, mert a szomszédunkban háború zajlik. Ez bizonyos szituációkban javíthat az alkupozíciónkon, feltéve, hogy kormányunk és a diplomáciánk képes lesz a jelenleginél megfontoltabb és fegyelmezettebb szerepfelfogást magáévá tenni, ellenkező esetben azonban annak az esélye is elveszhet, hogy a belátható jövőben komoly partnerként kezel minket legnagyobb katonai szövetségesünk.”