„Fontos jelenség, hogy az Opera előtt megjelenő közönséget időnként meglepték az elhangzottak. Nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy egyes felszólalók nemcsak Orbánt és a Fideszt vádolták, hanem az elmúlt 25 év teljes politikai elitjét, hogy egyesek kijelentették: nem szabad visszatérni a 2010 előtti kormányzáshoz sem. Gyurcsány őszödi beszédének bejátszását pedig a tudósítások szerint döbbent csend fogadta.
Világosan kiderült ezáltal, hogy nemcsak a civilek és a baloldali pártok, hanem a civilek és a tüntetők között is törésvonal húzódik: ezen a hideg estén nem a netadótervezet ellen tüntető, a közélettel ismerkedő fiatalok jöttek el, hanem azok, akik számára az Orbán-gyűlölet és az »Orbán, takarodj!« mottó az egyetlen összetartó erő, s akik számára az MSZP vagy akár a DK még mindig ideális megoldás…
Márpedig egy biztos: a gyűlöletalapú politizáláshoz valóban nem a január 2-i tüntetést szervező, persze baloldali beállítottságú civilek, hanem a jelenlegi baloldali pártok, s különösen Gyurcsány Ferenc a legalkalmasabb; ezzel számot kell vetniük az »operaházi« civil mozgalmároknak, ha életben akarnak maradni.
Végül tegyük fel az elméleti kérdést is: vajon a pártok vagy a civilek a fontosabbak a demokrácia működése szempontjából?
Nos, számomra mint politológusnak, illetve mint a Civil Összefogás Fórum egyik alapítójának a kérdésre adott válasz egyértelmű: egyaránt, és egyenrangúan szükség van a pártokra és a civil szervezetekre, mozgalmakra is.
Az is világos, hogy az elmúlt huszonöt év magyar demokráciája sok tekintetben egyoldalúra sikeredett: kezdetektől fogva a pártok játszottak központi szerepet a politikai és a közéletben. Már a rendszerváltás éveiben nagyon gyorsan háttérbe szorultak a civil mozgalmak, az önszerveződéses formák, s a politika centrumába villámgyorsan a parlament és a pártok kerültek. A magyar demokrácia (párt)elitdemokrácia lett. Ami nem jó, különösen, ha a jól működő nyugati demokráciákat vesszük alapul.”