Történelem, köszöni jól van

„Szemben a remélt Békesség és Prosperitás Nagy Társadalmával, az integráció kontinuitását szüntelenül a dezintegráció töri meg. Európa sem az egységesülés felé megy, hanem jelen állapota a törékeny stabilitás és a bármikor bekövetkező instabilitás sajátos egyensúlya. Az eurózóna recseg-ropog, Merkiavelli most kaphat ütést a görögöktől. A Sziriza esetleges győzelme »a hiába fenyeget, hiába írja meg az Economist, mi azt nem akarjuk« szemlélet diadala. A lehet máshogy politizálni csábereje, amelytől megrészegülve számos félperifériás ország hirdetheti majd magáról: »Mi is görögök vagyunk!« 

Ha Keletre nézünk, Oroszország nyomulása, helyesebben agressziója maga Fukuyama antitézise. Az oroszok szerint a történelem nem hogy nem ért véget, hanem folytatódik, és abban egy autoriter ország (vagy birodalom) autoriter vezetője kiemelt szerepre vágyik, akár tetszik ez a szankciógyártó, gyenge legitimitású európai vezetőknek, akár nem.

Párizs múlt héten. Míg egyesek azon vitatkoznak, hol legyenek a szólás- és véleménynyilvánítás határai, addig mások azon, hogy az Iszlám Állam áthelyezi-e háborúját Európába vagy marad »hazai pályán«. Marine Le Pen vagy éppen Geert Wilders népszerűsége, az AfD lassú beállása a német pártrendszerbe, a Pegida mocorgása, a brit hangosan gondolkodások, a német szigor, a cseh vagy a magyar elszólások jelzik, és a minden bizonnyal élesített nemzetállami (belső) biztonsági szigorítások egyértelművé is teszik, hogy persze még vannak páran, akik az Európai Egyesült Államokat álmodják, de míg az érintettek horkolnak, addig mások jobban bíznak saját döntéseikben, és kevésbé abban, hogy az álmodozók kora megelőzné az újabb terrorista merényletet.”