Rugalmas elszakadás

„Háború van. Ha nem is a szó szoros értelmében, átvitt értelemben azonban egyre zajosabb az Oroszország és a Nyugat között zajló geopolitikai ütközet. Ennek része az is, hogy Kelet-Ukrajnában messze nem csupán virtuálisan dörögnek a fegyverek és naponta halnak az emberek, mint ahogy a harc a szankciók révén kiterjed a gazdaságra, és javában dúl az információs térben is. Washington és Moszkva áll egymással szemben, az elefántok viaskodásába azonban belerángatták az Európai Uniót, a haragos bikák közé szorulnak a saját utat keresve a csordától elkóborlók, mint Magyarország, Ukrajnában pedig a bevadult ormányosok lassan teljesen letapossák a füvet. A fő cél Oroszország meggyengítése, kiszorítása az európai energiapiacról, járulékos veszteségként pedig elkönyvelhetjük Ukrajna destabilizálódása, esetleges szétesése mellett az eurázsiai geopolitikai térség megosztását, Moszkva és Brüsszel elhidegülését, s végső soron Európa további gyengülését is.

Ebben a háborúban a Nyugat egyre nagyobb nyomás alá helyezi a Krím visszacsatolásával hosszú és bonyolult játszmába bonyolódott Moszkvát. Aligha véletlenül, de esik az olaj ára, vele zuhan a rubel, a nehezen, európai részről meglehetősen vontatottan induló, majd a maláj gép tragédiájával varázsütésre megkeményedő szankciók elvágják az orosz cégeket nemcsak az energiaszektor modernizálása miatt kulcsfontosságú csúcstechnológiától, de a befektetésektől és a hitelforrások többségétől is. Ezzel párhuzamosan Washington a hidegháborús logikát követve egyrészt vállalhatatlan katonai akciókba igyekszik belerángatni Moszkvát, másrészt minden lehetséges módon próbára teszi az orosz gazdaság teherbíró képességét. A Kreml ez idáig jól mérte fel lehetőségeinek a határát, így legfeljebb úgynevezett proxy-háborúba bonyolódik, mint ahogy a költségvetését sem hagyja megroppantani, s a körülmények kényszerítő hatására még az olyan presztízsberuházását is kész elengedni, mint a Déli Áramlat.”