Két Magyarország nem ország, egy Magyarország mennyország

Tomi,folyamatosan építed a falat,nem veszed észre??

A régi politikai manőver ma is működik: "Oszd meg, és uralkodj!" Mindegyik hatalmon lévő ezt a filozófiát követte, de különösen a fidesz használta! Emlékezetes a korábbi Kndp, majd a Kisgazdák, és végül az Mdf sorsa. A politika már csak ilyen! Mivel kis hazánkban nincs a politikán kívül más ERŐ amely képes összefogás, szolidaritás, a saját érdekérvényesítés megfogalmazására, (megjelenítésére) így törvényszerű hogy a pártpolitika egy idő után elszakad a társadalom igényeitől, vagy rátelepszik, és saját gondolatait akarja erővel átültetni.Ami persze ismét megosztja a társadalmat, tehát a megosztó politikát élteti! Más -szerencsésebb- vidéken a civil szféra, vagy pld. a szakszervezet betölti ezt a hiányt, és kiegyensúlyoz.

Frici, ne nyálazgass, mi nem szeretünk téged. Ne hazudozz a vallás és hit jóságos és a gonosz balliberális ateista buzi drogos ellenzékről. Nem kell katolikus talibán állam. Nem minden ellenzéki ateista és ballib. Ráadásul már a buzik is házasodni akarnak a templomban, sőt egyesek már régen papi pozícióban vannak. Satöbbi. És a fidesz ugyanolyan erkölcstelen farizeus banda, mint a maszop. Ezért "faszistáztak" le, ami persze nem egy udvarias dolog, de jobb mint egy nyakleves.

Somlyó György : Téli elégia Egyszerűségbe fagy a pompa, átöltözik most a világ. A puritán tél zord kámzsáit kapkodják magukra a fák; az ifjú, szertelen rajongás, az őszben borzongó csodák után a mindenség ím, újra a férfikorba fordul át. . Nehéz áhitat váltja fel most, szent rémület és megbüvölt a sűrű, szikrázó kavargást, a szárnycsattogtató gyönyört s a féktelen zöld kicsapongást -: vad szerelmekben elgyötört testével most magábaszáll és megtér a lázadó, e föld. . Apám, ilyenkor jutsz eszembe, mikor bomlik az őszi köd, de már hasít a tél vésője, november s január között. (Engem november hámozott ki, téged január elfödött, testem először ködbe, a tiéd meg utolszor fagyba öltözött.) . Mindig ilyenkor látogatsz meg, mikor a fény magva szakad, nem ködlik rajta semmi kétely, s bár mind messzebbre tér a nap és hidegebben csillog egyre, a lét élesen látható s a kékre-csiszolt levegőből kereken cseng vissza a szó. . És már nem kell a szó se, mindent egyszerűvé csiszolt a fagy, az érzés szinte hallható lesz és látható a gondolat. Teljes a világ, közelebb jön, s mikor az est homálya rezg, érezni, bundákba takartan is közelebb a női test. . Apám, tollas, sötét varázsló, kit önmaga elátkozott! (szemembe zárva él kiugró, meredek, sziklás homlokod), s ti mind, aggult vagy már nem élő bús századvégi héroszok, az újuló élet riadtán könnyel most nektek áldozok. . Elhagyott kávéházi asztalodhoz szivem most gyakorta leül. Emléked magamból kioldoz s a te életed fon körül. Úgy élek benne, mint bábban a lepke, mely majd, ha a tél menekül, valódi életére lelve, szabadon szállva kirepül. . Ó, ritka, visszahozhatatlan, álmos vasárnap reggelek. Ha most itt ülhetnél sötéten, ha itt ülhetnék most veled! Kiáltanám: rossz volt! rossz voltam! rosszak voltunk! most értelek. S - hányszor próbáltad! - kezdjük újra! Kezdjünk egy másik életet. . Ó, szótalan találkozások, zord kávéházi reggelik, reménytelenségtek izével szivem most újra megtelik. Hogy vártam tőletek a fényt, a kimondhatatlan valamit, mely idegenségünkből egyszer mégis melegen kiszakít. . Hiába! két távoli csillag voltunk e rossz század sötét, zuhantató ürében - és csak néztünk a kávéházba szét. (Most is látom a vén újságos órjásfogú bálnafejét, arcán a bőr úgy rángatózott, mint a zajló Dunán a jég.) . Micsoda csaló durva játék folyt itten véled és velem, milyen zord törvények s szabályok ültek sziveden s szivemen, hogy egymással harcolnunk kellett, bár mindkettőnk fegyvertelen, s elválasztott a dicstelen dac, jobban, mint bármi küzdelem? . Apjából, istenem, a tolvaj idő a fiúnak mit ad? Én barátod szerettem volna lenni - és nem lehettem, csak fiad. De szép lett volna járni együtt ifjan ködös hajnalokat, míg Kosztolányi hangja száll az Üllői úti fák alatt. . Ó, mért sziszegsz bennünk örökkön, mérgeskígyó emlékezés? Hogy mindig újra megsirassuk hazúg és elrontott egész múltunkat, újra látva, minden perc hogy volt bűn és tévedés! - A könnyű részt elejtve, mindig az egészet emelni oly nehéz... . Elhagylak nemsokára, érzem, hív már a megnyílott világ, valóság vadszagú mezői, mit nem ismert az ifjuság. Lesz tán nekem is gyermekem majd, és a magány, mit zárt a báb, másokban és a végtelenben talál majd élni új hazát.