Vigyázat, a csőbehúzás esete látszik fennforogni, miközben a cigány gyerekek elkülönült oktatásáról vitatkozunk. A liberális álláspont képviselői elérték, hogy a vitatkozó feleket a szegregáció támogatóira és ellenzőire osszák fel. Innen kezdve a támogatók eleve vesztes pozícióban vannak, hiszen minden értelmes ember képes belátni, hogy a szegregáció rossz dolog. Innen kezdve a felek jókra és rosszakra oszlanak, és akik támogatják az elkülönült oktatást, azok is fél szívvel, rossz lelkiismerettel teszik.
Pedig a csőből nem nehéz kijönni. Mindössze nevén kell nevezni a dolgokat. A szegregáció: kötelező, hátrányos megkülönböztetés. Nem járhatsz a mi iskolánkba, nem használhatod a vécénket, nem ülhetsz elöl a buszon – például mint az USA-ban az 1960-as évekig. Ami szabadon választható, az nem lehet szegregáció.
Az értelmes vitának innen kellene indulnia. Például arról, hogy erkölcsi szempontból elfogadható-e nem hátrányos helyzetű gyerekekkel megfizettetni a hátrányos helyzetű gyerekek integrációjának árát. Vagy arról, hogy jót tesz-e egy hátrányos helyzetből, félanalfabéta családból érkező kisgyereknek, ha belekényszerítik az osztály hülyéje szerepébe. Vagy hogy a sajátos kulturális háttér nem igényel-e sajátos pedagógiai megközelítést. Vagy hogy az identitás frusztráció nélküli megélése összefügg-e az azonos identitásúak között felnövéssel. Vagy hogy igazuk volt-e a régi rónaiaknak, amikor azt mondták: similis simili gaudet, hasonló a hasonlónak örül.
Követelik, hogy mondj nemet a rasszizmusra – helyes. Követelik, hogy mondj nemet a szegregációra – helyes. De ne dőlj be azoknak, akik rasszizmussal és szegregációval vádolnak, miközben a lehetőségek körét szeretnéd bővíteni. Ne félj tovább érvelni a cigány nemzetiségi iskola mellett.