A szent anyaság (1908)

Kellemes Karácsonyt mindannyiótoknak! Külön köszönet a sok szép versért! http://youtu.be/oaYIt_-QFTw

Nem tudni soha, hogy melyik fordulónál áll és nem tudni, hogy közülünk kire vár. Kaszájára támaszkodva keres és nem bánja, hogy nevetünk, sírunk, hogy koldusok vagyunk vagy gazdagok, hogy üres a lelkünk és, kéreget, vagy kincsekkel van tele, amelyeket még adni bírna, választ és suhint. Ady Endre meghalt. És most mar igazán mindegy neki: Ha kéj liheg, ha kín hörög. Vér csurran vagy arany csörög. Lángszavú ébresztő lehetett volna és sírásó lett belőle. Szomorú magyar végzet volt az övé. Csukott kapuk és csukott ablakok alatt vitt el az útja, nem volt, ki hajlékot és kenyeret adjon neki és fiatalságának legszebb dalait elsodorta a szél. Sokan voltunk így, majd mindannyian, akik magyarok és művészek vagyunk. De ő nem tudott várni. Nem akart a szélnek énekelni. Idegen kezek nyújtottak feléje aranyat akkor, mikor a magyar kezek még a kenyeret is megtagadták tőle. És ő sértett és türelmetlen volt és dacosan elfogadta. Minden úton, mely magyar írók számára a szabadba visz, ott feszül, a nagy pókháló. Ady Endre is beleesett. És lassankint - ki tudja, észrevette-e ő maga - amazoknak kezdett dalolni, nekik, akik ünnepelték és magasztalták azt, amit ők művészetében: "etikai destruktivitásnak" neveztek. Adtak tapsot, babért és aranyat és mint egy magyar Sámsont, odafogták a szekerük elé. Ő pedig, míg vonszolta a szekeret, nem vette észre, hogy a hazája testén rohannak át a kerekek, nem vette észre, hogy egy idegen faj diadalíve alatt segíti behurcolni sorsunkat az: októberi forradalomba. Ébresztő lehetett volna Ady Endre és a mi fiatal nemzedékünknek a sírásója lett. Mialatt ásott, dalolt. És dalával csalta áldozatait a veremhez. Az ifjúság, amely csodálta, bódultan látta, hogy a mester, aki fiatalon levette úri süvegét a nagy paraszt, a magyar nyár előtt, egyszerre az internacionálé hazát tagadó proletárja előtt emelt süveget. És megtévesztetten utána indult. Hiszen olyan szépen dalolt. Ki hallotta volna meg, hogy olykor elszólta magát: Ebek hazája ma, nem az enyém... És itt van a magyar Ady tragikus bűne. Életének egyik legutolsó megnyilatkozásában hiába mondta: "Ez a forradalom nem az én forradalmam..." Késő megbánás volt! A bűn, melyet a daloló sírásó elkövetett saját nemzedékén, ki tudja hány nemzedéket temet majd sírba, míg jóvá teszik a nemzet szerencsétlenségét. Mint ahogy a destrukció hazátlan tábora kisajátította a maga számára az élő Adyt, úgy sajátítja ki most a halottat. A forradalom költőjének, a forradalom halottjának nevezi. A radikális párt, mint egyik megalapítóját és szellemi vezérét búcsúztatja el Ady Endrét. A galileisták gyászjelentést adnak ki róla, melyben vallomást tesznek, hogy az ő forradalmi ifjúságuk útján Ady lelke lobogott előttük. Eszményeikért Ady indította őket harcba. És ünnepélyes ravatala felett, mely a Nemzeti Múzeum előcsarnokában állt, mint egykor Kossuth ravatala, galileisták tartottak őrséget és a szociál-kommunista Kunfi mondott búcsúztatót. A nagy paraszt, melyben egykor fiatalon megsüvegelte Ady a magyar életet, messziről nézte a temetést és viszonzásul levette úri süvegét a koporsó előtt. A magyarság idővel meg fog bocsátani a megtévedettnek, aki költészetünknek már-már kőbe dermedt rímeit szeszélyesen, szertelenül kiszabadította a kövek közül. Most csak a halottat süvegelte meg. -Tormay Cécile- --- Otthon bolondját járja a világ, Majmos, zavaros, perces, hittelen, Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn, Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák. Magyar Bábelnek ostoba kora, Ments, Atyaisten, hogy benne legyek: Engemet kötnek égbeli jegyek S el kell hogy jöjjön nászaink sora. Most perc-emberkék dáridója tart, De épitésre készen a kövünk, Nagyot végezni mégis mi jövünk, Nagyot és szépet, emberit s magyart. Robogok honról rejtett vonaton, Ebek hazája ma, nem az enyém S ha marad csak egy hivőm, szent legény, Még a holttestem is ellopatom. Ez a ricsaj majd dallá simul át, Addig halottan avagy éberen Pihenjen a szent láz s az értelem, Míg eltünnek a mai figurák. Magyar leszek majd, hogyha akarom, Ha nem sutáké lesz itt a világ S fölcsap minden szent és igazi láng Rejtekből avagy ravatalon. - A perc-emberkék után Egy nagy tivornyán borral, vérrel Idéztem a halottakat S találkoztam vad Ond vezérrel. Nyeregben ült kozák ló hátán, Rabolt ló hátán dölyfösen S én elhültem ős szine láttán. Hiába akarnám, szeretném, Nincsen hozzá semmi közöm, Más a szemem, gerincem, eszmém. Más a lovam, a vérem, álmom, Tőle jövök és idegen Az én ősöm, fajtám, királyom. Ilyen bánat-folt nincs fölvarrva E kerek földön senkire, Csak fajából kinőtt magyarra. - Ond vezér unokája -Ady Endre- --- Félig mondott, babonás álmok Forogtak bennem szakadatlan, Rémek kolompja volt a nyelvem, Míg főzött egy iszonyu katlan Halotti torra, csemegének. Még sustorogtam benn a Tálban, Méltóan az ínyenci kegyre: Siess már jóllakni belőlem, Mert hülök egyre, hülök egyre, Kutyáké a hideg maradék. Holtan is élve hirdetem még: Ujjat se mozdíts, mert hiába, De másodszor is meghalok én És holmi új, szent bibliába Ássák el kihült igéimet. Lakj jól belőlem repedésig, Mert soká nem lesz lagzi, légyott, Még tor se: ha éhesen maradsz, Visszakéred a maradékot A rádvicsorító Ebektől. Boraitok elsavanyodnak, Elkeserednek mind a kertek, A tulajdon házatok alján Bolyongtok mind, csupa kivertek, Még holttestem is belesajdul. Énrám pedig vigyázni fognak, Hogy rólam tisztesség ne essék: Idők gyomrában hült-mereven Alszom majd, mint új Ószövetség, Kiterítve, szent ravatalon. -Weöres Sándor- Ady szelleme mondja

És, jaj, hiába, mindenha szándék, Százszor földobnál, én visszaszállnék, Százszor is, végül is.

Itt valahol, ott valahol Esett, szép, szomorú fejekkel Négy-öt magyar összehajol S kicsordul gúnyos fájdalmukból Egy ifjú-ősi könny, magyar könny: Miért is? És utána, mint a zápor Jön a többi könny: Miért is, miért is, miért is? S nincs vége könnynek és miértnek. Fölöttük hahota köszön, Hahotája, akik nem értnek S akik sohase kérdik s kérdték: Miért is? És csöpög a könny: Miért is, miért is, miért is? És hömpölyög fönt a hahota, Hogy soha, soha, soha. Ennyi búsulással fényesen Nyílnék meg az Ég, Ahol csak Ég és okos üdvösség van. S itt nem elég. Itt nem kell csak a könny S itt valahol, ott valahol Esett, szép, szomorú fejekkel Négy-öt magyar összehajol. Miért is, miért is, miért is?