„A Mozgalom további problémája: érzelmi viszonya a »demokratikus Nyugattal”. A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap, az egyházi, az ingyenes és a helyi-kerületi »sajtó«, a Lánchíd Rádió, a Kossuth Rádió, a Szent Korona Rádió, a Magyar Katolikus Rádió, a református Európa Rádió, az m1, az m2, a Duna Tv, a Hír Tv, az Echo Tv plusz a digitális szélsőjobboldal, a teljes megyei sajtó, rádió és mindegyik helyi tévé készpénznek veszi, hogy a Mozgalom nem más, mint az amerikai és nyugat-európai imperialista fölforgatás tudatos vagy megtévesztett ügynöksége, afféle magyarellenes »ötödik hadoszlop«. Ez természetesen ökörség – fölhívom a figyelmet a kiérdemesült hírszerző, Földi alezredes (őrnagy? őrmester?) széles körben terjesztett paranoiás nyilatkozataira –, ámde az tény, hogy a NATO és az EU oroszellenes offenzív politikája azért játszik némi szerepet, ha nem is abban az értelemben, amelyben a szélsőjobboldal ezt elképzeli. A NATO és az EU vezetői »a demokráciát« mint olyant a nyugati befolyással és a perifériaállamok lojalitásával azonosítják. A nyugati befolyás – a nyugati politikusok ideáitól függetlenül – mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy a multinacionális korporációk kelet-európai, így magyarországi dolgozói a nyugati bérek töredékéért kénytelenek robotolni. A kelet-európai (gazdasági és szociális) stabilitás záloga az olcsó kelet-európai munkaerő. A nyugati kritikának – különösen a sajtókritikának – általában igaza van Orbán Viktorral szemben, akkor is, ha egyszerűsítő és sablonos. De a nyugati befolyás, amely a multik érdekei és a »centrum« geostratégiai szempontjai köré összpontosul, nem mondhatni, hogy egyértelműen a magyar nép érdekében állna. A kelet-európai népek közös érdekérvényesítését azonban megnehezíti a majd minden térségbeli országban tapasztalható, kölcsönös soviniszta gyűlölködés. A kelet-európai kormányzatok épp oly kevéssé szolgálják népeik érdekeit, mint a gazdag nyugati államok. Nem állítható, hogy azok a politikai erők, amelyek kivívták a nyugati establishment elismerését, gazdasági tekintetben sokkal több jót tettek volna a magyar népnek, mint Orbán (bár valamicskével mégis), akkor is, ha némileg demokratikusabbak voltak nála, ami nem nagy kunszt.
Amikor a Mozgalom a tőkés állam ellen fordul, akkor a nemzetközi államszerű képződmények ellen is kell majd fordulnia, máskülönben illúziókban ringatja magát. (És megfordítva: a multik, a nemzetközi banktőke stb. ellen ordítozó szélsőjobboldal megfontolhatná, hogy a tőke nemzetközi, és a magyar nemzetiségű kizsákmányolók semmivel se kíméletesebbek, mint külföldi osztálytársaik.)
Végül: a Mozgalomnak tudatosítania kell, hogy az Orbán-rezsim rémségei ellen fordult tömeg jelentős része pár hónapja még Fidesz-szavazó volt (vagy pláne: jobbikos). A Mozgalomhoz csatlakozó jobboldaliak politikai identitása nem szűnt meg emiatt. Ezért az elégedetlen jobboldaliak önbecsülése és emberi méltósága – akárcsak mindenki másé – megköveteli a toleranciát és a tapintatot. Az emberibb viszonyok megteremtése elkezdődhetnék a jobboldali honfitársaink iránti tisztelet begyakorlásával, ami sokunk számára szokatlan lesz, de szükséges. Amiképpen tudatosítanunk kell, hogy nem a polgári rendszerrel való visszaélés (a korrupció) okozza a nyomort, hanem maga a rendszer, akkor is, ha törvényesen működik, úgy azt is látnunk kell, hogy a polgári pártok közötti tagadhatatlan különbségek mellett a hasonlóságaik is lényegesek.
A népi elégedetlenség végső politikai iránya bizonytalan, esélyei még bizonytalanabbak. De a tüntetéssorozat máris kivívta magának a legmagasabb rangot: ez a magyar demokrácia legerőteljesebb spontán megnyilvánulása a rendszerváltás óta. Ezt nyilván tömegsztrájkoknak és az állampolgári engedetlenség és informális nyomásgyakorlás más alakváltozatainak kell majd követniük, ha változást akarunk elérni. De itt akkor is nagy dolog történt, ha elmarad a siker.”