„Juncker kezdése egyébként nem nevezhető sikersztorinak. Már az első munkanapján a fejére olvasták, hogy Luxemburg volt kormányfőjeként bizony tudnia kellett a miniállam és egyes kiváltságos multinacionális nagyvállalatok (például az IKEA, a Pepsi, a Deutsche Bank vagy az Apple) közötti különmegállapodásokról, amelyek sokszor csak egyszázaléknyi (!) társaságiadó-kulcsot nyújtottak a rászoruló multiknak.
Ezt hívják Brüsszelben adóoptimalizálásnak, nálunk pedig adócsalásnak. Eltekintve attól, hogy a felsorolt mamutcégek nem rogynának össze, ha nem trükköznének, felvetődik a versenykorlátozás gyanúja is. A luxemburgi különszerződésekkel prosperáló 340 vállalat ugyanis –
akárhonnan nézzük –
állami támogatást kapott Luxemburgtól, és ez minimum versenyellenesnek minősül. Mert miközben a nagyok dollármilliárdokat nyertek »
legálisan«
, minket gond nélkül megbüntettek a Malév támogatásáért vagy a húsgyárak néhány milliárdos megmentéséért. Juncker persze tagadja, hogy tudott volna a szerződésekről. Végül is csak 18 évig töltötte be a kormányfői tisztséget, nem kellett neki mindenről tudnia, ami a félmilliós miniállamban történt. Most pedig bejelentette, hogy ezentúl halált megvető bátorsággal küzd az adóelkerülés ellen. Abba pedig jobb bele sem gondolni, hogy a luxemburgi botrányhoz a világ egyik legbefolyásosabb, amerikai érdekeltségű adótanácsadó cége adta a több ezer oldalas muníciót az oknyomozó újságíróknak...”