Bunkóisztán nem érti

„Igen ám, de mi van, ha az amerikai ügyvivő átadja végre a kért infókat? Éspedig egy rövid, kétoldalas doksi formájában, amely tételesen és töményen összegzi azt a közel kétéves frusztrációt, amit a követség megtapasztalt, látván a magyar szervek teljes közönyét a nyílt, intézményesített, állami szintre emelt korrupcióval szemben. Ilyenkor az van, hogy a doksi nem komoly, nincs benne konkrétum, az »egy fecni«, és nem fogják elhinni, miért. Mert nincs rajta pecsét. Meg hitelesítés. Meg dátum. Hát ilyet bárki elő tud állítani, barátocskám, menjél szépen haza, csináltass egy bélyegzőt a Mister Minitnél, nyomjad rá, írd szépen alá, a dátumot is, meg azt is, hogy melyik országból vagy, aztán gyere vissza vele az ügyfélszolgálatra, de maximum negyed négyig, mert Erzsikének ma korábban kell hazamennie.

A lehetséges azeri kapcsolatról meg kuss legyen, most volt itt az elnök, kell a gáz.

Az ország, amelyik nem hogy ott sem volt, de ott sincs: ahol a pecsét számít, meg az aláírás, de az nem, hogy egy nagykövetség két éven át folyamatosan jelez elképesztő állapotokról, haveri vircsaftról, trafikbundáról, arcátlan kedvezményezésekről, gigantikus áfacsalásról, a kormány pedig pont leszarja. Ellenben igencsak meg van lepve, és igencsak sértőnek érzi, hogy ilyen esetben nem mindegyik állampolgára szívesen látott vendég az Egyesült Államokban, köztük pl. az adóhivatal elnöke. Aki ezzel – morálisan legalábbis – egy szintre került Michael Aondoakaa-val és a többi, harmadik világbeli főhivatalnokkal, akik vagy aktívan részesültek a szervezett korrupció áldásaiból, vagy sunyi hallgatásukkal, aktív tétlenségükkel gondoskodtak a gépezet akadálytalan működéséről.

A gépezet ugyanis ettől működik a harmadik világban: nem vizsgálódnak, sőt, éppen az informátort vizsgálják; pont a csaló hivatal vegzálja a civileket, a miheztartás végett; maszatolnak, a hivatalok közti küldözgetéssel eltűnik bárminek és bárkinek a felelőssége; a korrupt viszonyokat nyíltan vállalják, a korrupciós vádat sértődötten visszatutasítják, és nem is értik; megígérnek valamit, és fél év után sem térnek vissza rá (»nem tudnak ilyen problémákról, így lépéseket sem tudnak ellene tenni«); a vizsgálatokat elvileg lefolytató hivatalok szervezeti egységeit feloszlatják, ill. hatalomtalanítják; a médiájukban és a civil szférájukban kampányt indítanak, aki mellett és aki ellen éppen államhatalmilag szükséges.

Itt a vége. El lehet futni véle.”