„Lassan az atlantistából is szitokszó lesz, mint a liberálisból. Úgy voltam vele sokáig, hogy nem lehet ezt komolyan venni. Hogy ez nem ideológia, nem valami átgondolt, kitalált rendszer, hanem csupán a pillanatnyi hatalomtechnikai igény szerinti verbális eszközök halmaza, újraés újrateremtése, hetente leváltható, kifordítható rögtönzések, mivel folyamatos rögtönzésben vannak, egyfajta stand-up ez, de nem comedy, hanem tragedy.
Aztán most mégis az látszik, hogy nem tudnak megállni. Rácsavarodtak a saját dumáikra, mint a vattacukor a hurkapálcára, egyre csak csavarják, és nem bírnak már szabadulni. És mennek utánuk sokan, mint meganynyi karizmatikus-kisegyházi felekezetezgető, önigazolásból, öncsalásból, lustaságból, érdekből ebből-abból, mindegy.
De érdemes lesz ezt még vizsgálni: hogyan is váltotta le hónapok, hetek alatt két évszázados hagyományra visszatekintő, átgondolt, alapos oroszellenességét a magyar nemzeti romantika? Hogyan lopta el Putyin, ez a szexi férfi, szinte váratlanul a magyarok szívét? (Még ha csak a szívét… most aláírnám.)”