Az egyszeri kupec esete a vak lóval

„Az internetadó kiagyalója, lett légyen a miniszterelnök vagy bárki más a környezetéből, olyan politikai elvakultságról tett bizonyságot, ami kétségkívül meglepő – még akkor is, ha tudjuk, hogy ez a kurzus már korábban is egyre-másra hozta az alapjában átgondolatlan, minden hatáselemzést és szakmai megfontolást nélkülöző törvényeket. Csakhogy mindig vigyázott arra, hogy az egyes társadalmi csoportokat és gazdasági szereplőket külön-külön, sőt, ha lehet, egymás ellenében sarcolja meg; jól tudva, a megtámadottak egzisztenciális kiszolgáltatottsága majd elejét veszi az amúgy elvárható szolidaritásnak. A számítás eddig bevált; Orbánék elégedetten tapasztalhatták, hogy a magyar társadalom különböző parciális érdekek mentén megosztható, és ezért az időnként itt-ott felhorgadt elégedetlenség mindig hamar hamvába holt.

De most végzetesen nem fogták fel, mit jelent a világháló a legkülönfélébb státusú állampolgároknak. Nem értették meg, hogy az internetnek mekkora közösségteremtő ereje van mindazok körében, akiknek teljes természetességgel hozzátartozik az életükhöz, mindennapi tevékenységeikhez; és végképp nem sejtették, hogy ez a virtuális kapocs milyen gyorsan összeköti majd őket, ha ki kell állniuk a szabad felhasználás jogáért. Úgy képzelték, hogy az új adó érintettjei, mint már annyiszor, ezúttal is különösebb ellenállás nélkül lenyelik a rájuk rótt terhet. De a rezsim épp ezzel mutatta meg, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben, már a legkevésbé sem ismeri azt a világot, amelyben politizál. Mert félreértés ne essék: az internet »bátor« megadóztatása nem gazdasági, hanem politikai döntés.

És az ellene tiltakozók sem elsősorban a szolgáltatás megdrágítása miatt háborodtak fel. Ezt világosan megmutatta a múlt vasárnapi után e hét kedden megismételt, még nagyobb méretű tüntetés, amelynek résztvevőit egyáltalán nem tántorította el a hétszáz, illetve ötezer forintos plafonról sietve közzétett kormányzati bejelentés. Persze, sokak számára ez a relatív engedmény sem teszi elfogadhatóbbá a törvényt – némely vállalkozások így is csődbe mehetnek -, de a tömegdemonstráció igazi mozgatórugója mégsem a pluszteher elutasításában keresendő. Az csupán katalizálta mindazt az ellenérzést, amit ma már mind többen és többen táplálnak a rezsim önkényeskedése, folyamatos hazudozása, a normális életviszonyokat egyre inkább korlátozó praxisával szemben. Ráadásul az internetadó által kiváltott, majd jól érzékelhetően eszkalálódó felzúdulás egyrészt meghaladta a különféle ellenzéki pártelköteleződéseket, másrészt azokat a generációkat is az utcára vitte, amelyek eleddig a politikai aktivitás semmiféle jelét nem mutatták. Itt és most több tízezer olyan fiatalember vonult szembe a kormánnyal, aki más ügyekért még soha nem állt ki, de amikor úgy látta, hogy az infokommunikációs szabadságától akarják megfosztani – mert akár tetszik a kormányzatnak, akár nem, ostoba ötletüket a felvonulók így értelmezték -, akkor rövid úton eljutott annak felismeréséig, hogy magával a rendszerrel van baja.”