„Minél ramatyabbul szerepelnek a balliberális alakulatok a választásokon, annál hisztérikusabban támadják az országot és annak rosszul döntő népét. Belegondolni is rettenetes, milyen eszközökhöz nyúlnának a jövőben a szocialisták, ha annyira kijátszanák magukat a választók kegyeiből, hogy kiesnének az Országgyűlésből. Nagyon úgy tűnik, hogy a tébolyodásig emlegetett fékek és ellensúlyok rendszere az ő szemükben azt jelenti: ha a balliberálisok megroggyannak, akkor jönnek a külföldi segédcsapatok, és megsorozzák a rút, antidemokratikus módon a megbízhatatlan polgárok szavazatainak többségével kétharmadra került konzervatív kabinetet.
A baloldali csatlósmédia valami lélegzetállító szervilitással vágja haptákba magát és kontrázik alá minden létező bírálatnak, ami kívülről jön. Egyetlen kritérium van, aminek meg kell felelnie egy nyugati megszólalónak: rosszat kell mondania az országról vagy fenyegetnie a kormányt és a lakosságot. Ha tehát nem fogadjuk el feltett kézzel az EU balos féltekéjének dühödt kritikáját, és nem ismerjük el már látatlanban, hogy az Egyesült Államoknak igaza van érvek, tények nélkül a vádaskodásban, akkor azt harsogják: a magyar kormány háborúzik Washingtonnal, Brüsszellel. Feltehetően már Dobó István esetében is azt kifogásolták volna, hogy katonái gazul megtámadták a török hadakat, amikor nem engedték be őket az egri várba. Hiába, ilyen az, amikor nem működnek a fékek és ellensúlyok. Akárcsak a tatárjárás idején, midőn rasszista kilengéssel meggátolták eleink nevezett etnikumot demokratikus alapjogai gyakorlásában, amikor az országban való szabad mozgásukat átmenetileg akadályozták, és szegényeknek várakozniuk kellett a Dunántúlra való átjutáshoz. Pedig ők is bizonyára civil szervezeteknek minősültek volna. Ha lett volna akkoriban már Európai Unió, kötelezettségszegési eljárást indítottak volna ellenünk, nem kétséges. Ki tudja, egy túlzott demokráciadeficit-eljárást kiérdemeltünk volna, amikor 1849-ben nem tettük le rögtön, csak késlekedve a fegyvert Világosnál az oroszoknak, diszkriminálva így a legyőzésünkből kirekesztett osztrákokat.
Mindez persze egyfajta akasztófa-irónia, ám a támadások az ország ellen az Egyesült Államok és az Európai Unió ballib oldala részéről annyira abszurdak, hogy az már komolytalan. Túlmentek a groteszk nemzetközi attakok azon a határon, hogy hatékonyak lehessenek. A permanens támadások egy ponton túl inkább erősítik azt, aki elviseli őket, és rontják a renoméját annak, aki mániákusan forszírozza a lehetetlenebbnél lehetetlenebb lejárató akciókat.”