A kitiltás jobb mint a betiltás?

Pár nap alatt nagyobb ügyet csináltak a magyar sajtóban abból, hogy hat korrupt vezetőt kitiltottak az USA-ból, mint amekkora annak idején az egész NAV-botrány volt, vagy Paks bővítése, ami ráadásul nem is vált igazából botránnyá, sőt: nagy ügy se volt, pedig ugyan hányan mernék azt komolyan állítani, hogy jelentősége kisebb lenne ennél a kitiltósdinál? Valami baj lehet itt azok valóság- és arányérzékével, akik megmondóként eldöntik, mi mekkora botrány.

Máshogy is feltehetjük kérdéseinket: biztos, hogy annyival jobb, ha egy kitiltással manipuláló atomhatalom mondja meg nekünk naprakészen, mit hogyan kell csinálnunk mint ha betiltásokkal manipuláló hatalmak uralkodnak rajtunk és helyettünk? Az a lehetőség már fel se merül, hogy esetleg saját véleményünk legyen a dolgokról és nem amerikai nyomásra, hanem saját jogon rúgjuk ki korrupt vezetőinket?

A keleti típusú oligarchia korrupt hatalmával, úgy látszik, nálunk csak egyvalami veheti fel a versenyt abban, hogy melyik manipulációja hatékonyabb: a diplomatái, ügyvivő nagykövetei kézrebbentésével, illetve rosszalló sajtómegjegyzéseivel is minket utasítani képes USA, a Nyugat, akinek kegyét úgy lesik itt a népek és a sajtó, ahogy csak cselédek szokták lesni uraik kegyét. Elképesztő, hogy még a szabadságukat féltő, jobb sorsra érdemes értelmiségiek is milyen szervilis reflexeket mutatnak ilyenkor – mindezt a szabadság nevében. Az önuralom opciója már fel se merül, annyira belejöttünk a hódoltságba, hogy csak annak eldöntése lehet itt kérdés: melyik urat kell épp szolgálni... A kitiltás-ügy sajtóját olvasva ez a történelmi reflex sajnos nem kevésbé evidens mint a „másik oldalon”: az aktuális vezért élve bebalzsamozó „kétharmados” sajtó szintén szervilis propagandájában. Vitájuk tétje tehát jól láthatóan nem az, hogy „rabok legyünk vagy szabadok”, hanem az, hogy épp melyik urat illenék lojálisabban kiszolgálni. Úgy látszik, sokaknak hiányzik, hogy az amerikai elnökök szokásos '56-os vállveregetése idén elmaradt, hogy mi már mióta milyen kiváló csatlósai vagyunk a Szabad Világ hatalmának, vagyis a Nato-nak. Ehelyett jött a kitiltás-botrány. Na és akkor mi van? Tényleg ennyien hiszik, hogy nagyobb baj az amerikai rosszallás, mint maga az állami korrupciós ügy? Ez azért kísértetiesen emlékeztet az őszödi botrány „logikájára”: megint nem az volt zavaró, ami  jó ideje zajlik, hanem az kínos, hogy mindez nyilvánosságra kerül...

És még egy „technikainak” tűnő apróság: az USA nyilván nem saját külképviseleti szervein keresztül szellőztetne meg egy ilyen korrupciós ügyet, ha lenne erre alkalmas médiafelület,  ha lenne még botrányok feltárására alkalmas nyilvánosság az országban. Úgy látszik, már szerintük nincs és ennek hiánya, a szabad sajtó hiánya megint csak sokkal nagyobb botrány mint hat mutyi-janicsár kitiltása az USA-ból.

Az USA ennyire pozitív megítélése a magyar sajtó és a közvélemény jelentős részében vélhetően nem valós történelmi tapasztalatokra épül és nem annak köszönhető, hogy már '56-ban is cserben hagyták a magyarok szabadságharcát (amire a Szabad Európa rádión keresztül biztattak), ahogy vélhetően az USA újabb nemzetközi intervenciói sem kelthetnek sokkal nagyobb bizalmat (Vietnám, Irak, Afganisztán, stb.) Tehát nem az USA valós külpolitikája kelt nálunk reményt, hanem a filmekben, zenékben, klipekben megjelenő történelmileg példátlanul sikeres civilizációs propaganda (aminek már 56-ban ékes példája volt a Szabad Európa).

Nem volt mindig így: a '30-as években, az értelmiség és a munkásság köreiben sokkal sikeresebb volt az orosz birodalmi érdekeket is prímán érvényesítő kommunista „internacionalizmus” propagandája a nyugati kapitalizmus akkor még sokkal kevésbé hatékony és sokkal direktebb, demagógabb propagandájánál. A második világháborúban sokat tanultak Göbbelstől. Aztán jött az angolszász popzene, Hollywood és végül az internet (melyen olyan amerikai cégek kerültek monopol helyzetbe mint a Facebook, a Google, a Youtube) és ennek megfejeléseként az Apple mobil platformjai, az Iphone, stb., amivel összességében százmilliók személyes adatai kerültek amerikai platformokra, amerikai adatbázisokba, egyszóval amerikai cégek privatizálták világszerte több száz millió ember magánéletét, meghatározó tudattartalmait naprakészen, új tudatlogisztikai . Platformok révén korábban ismeretlen mélységben és mértékben alakíthatják, manipulálhatják. Látszólag ezzel végképp megnyerte Amerika a hidegháborút és a globalizáció nem más mint az amerikanizáció világbirodalma... és mégis ebben a korszakban kezdődött meg az USA egyeduralmának leglátványosabb hanyatlása. Ennek számos világgazdasági, geopolitikai, ökológiai, kulturális, stb. oka és tényezője van, aminek elemzése külön monográfiák és konferenciák témája lehetne. Tény, hogy ma Kína, Oroszország, sőt Törökország, India, Brazília és más kisebb, régiós hatalmi ambíciókkal fellépő országok előretörését láthatjuk (hozzánk közelebb ilyen például Lengyelország), aminek fő oka az amerikai világhatalom hanyatlásával keletkező hatalmi vákuum, illetve a világ konfliktustérségeiben bizonyos területek egyre durvább eszközökkel folyó újraelosztása a nagyhatalmak között (Ukrajna, ISIS), ami a korábbi USA egyeduralomra épülő status quo felbomlásának egyértelmű jele.

Ugyanakkor az is tény, hogy az új világhatalmak még ideológiailag sokkal kevésbé tudják felvenni a versenyt a sok évtizedes amerikabarát agymosással mint akár gazdaságilag, akár katonailag. A kultúrharcban még évtizedes hátrányt kell ledolgozniuk. Az állami médián és az államapparátuson keresztül hiába kezdtek például Magyarországon 180 fokos fordulattal nyíltan oroszbarát propagandába a paksi paktum óta, ez ma még nem tudja felvenni a versenyt az utóbbi években a teljes lakosság által megnézett amerikai filmek és klipek ezreivel, illetve azok tudatmódosító hatásaival. Elsősorban ez látszik a kitiltási üggyel kapcsolatos reakciókban. A valós amerikai külpolitikáról a lakosság majdnem száz százalékának nincs semmilyen önálló tapasztalata (legfeljebb néhány tucatnyi szakértő tud erről érdemben valamit), ahogyan a valódi orosz külpolitikát is csak a masszamédiában megjelenő hírekből és az ezek köré épülő populáris mémek alapján, illetve az oroszokról történelmileg kialakult képünk sztereotípiái alapján ítélik meg – és nemcsak az átlag hírfogyasztók, hanem többnyire az úgynevezett értelmiségiek, illetve „véleményformálók” is. A tisztánlátás esélyei ebben a kontextusban nagyon csekélyek.

*

Többször is voltam az Egyesült Államokban - semmivel se jobb vagy rosszabb hely mint a világ más részei. Elképesztően nevetséges úgy beállítani mintha a Paradicsomból való kiűzetéssel érhetne fel az, ha valakit onnan kiutasítanak, egyébként máshol szinte példátlan, illetve leginkább diktatúrákban jellemző arroganciával. Aki járt már az Egyesült Álmokban, tudhatja, milyen kiszolgáltatottnak érezheti magát bárki, aki vízumot kér és beutazik oda. Mint ismeretes, még azután is, hogy bonyolult és megalázó procedúra után nagy kegyesen kiadják neked a nem épp olcsó vízumot, ujjlenyomatot vesznek rólad mint egy bűnözőről, jó drágán oda repülsz, a reptéren még akkor is bármikor úgy dönthet az Immigration Officer (ha netán kínos megjegyzést teszel rájuk, vagy csak csúnyán nézel a megalázó procedúra miatt), hogy ő speciel nem enged be, sőt: kiutasít az országból és az első géppel mehetsz haza, anélkül, hogy esélyed lenne bármilyen kártérítésre, vagy akár ügyed alapos, tisztességes és egyenlő esélyeket garantáló szabad kivizsgálására és elbírálására. Nem, ez nem Guantanamo sztorija: pontosan így zajlik bárkinek a belépése az Egyesült Államokba. Aki nem így látja, az még nem esett át ezen a procedúrán, illetve nem nézett utána, nincsenek róla valós információi, vagy nem is akar tudni minderről -ami nyilván a leggyakoribb eset és az efféle rendszerek hatékony működésének alapja. Itt jegyzem meg, hogy saját tapasztalataim alapján Oroszország sokkal kevésbé alázza meg az oda beutazni óhajtókat vízumkérési és beutazási procedúrájával, sőt: Putyin pétervári rezidenciája mellett is pár balatoni borásszal meglehetősen szabadon dévajkodhattunk, egyszer se jöttek oda géppisztolyos-tányérsapkás őrök, hogy húzzunk el onnan, de nagyon gyorsan.

Félre ne értsük egymást: a USA beutazási politikájában is megnyilvánuló világhatalmi arroganciájának megkérdőjelezése sem számomra, sem általában nem jelentheti (még a legkisebb mértékben sem!) a putyini elnyomás vagy az orbáni arrogancia igazolását, de fordítva is így van: az utóbbiak elítélésével ne kelljen már alapból elfogadnom azok „alternatívájaként” az USA világcsendőrségét. Márpedig a kitiltási botrány kapcsán a magyar sajtóban dübörögnek az efféle tévképzetek és hamis képzettársítások, mindkét oldalon. Már ha vannak még oldalak.

*

Az meg külön hab a tortán és elég visszatetsző már önmagában is, hogy pont az a nagyhatalom oktat ki egy balkanizálódó-ukranizálódó uniós országocskát a korrupcióról, amelyik épp most nyomja át az EU vezetésén a globális gazdasági hatalmát megerősítő TTIP egyezményt, ami nem más mint a globális gazdasági multi-korrupció intézményesítése, illetve „legalizálása”, ahogy globális génpiszkító cégeinek, pl. a Monsanto érdekeit is kifejezetten államokon átnyúló korrupcióval, „lobbizással” és nyomásgyakorlással éri el... amiről a szintén globalizált (azaz ebbe a globálhatalmi korrupciós rendszerbe integrált) „mainstream” média valamiért nem szokott beszámolni. Egyáltalán: vajon ki intézte el, hogy az offshore „specialista” Juncker vezetése mellett az olajlobbista Canete felel az energiapolitikáért, a TTIP lobbista Malström lesz a kereskedelemért "felelős" uniós biztos... Nahát. Akkor most kiket kéne ezek alapján kitiltani és honnan? Az EU vezetést korrumpáló amerikai cégek vezetőit az EU-ból? Vagy netán az értük lobbizó amerikai politikai vezetőket? No comment? Nem tudom, a nyájas olvasó hogy van vele, de én speciel nem kedvelem, ha tök hülyének néznek.