In Our Time – Válasz Köves Slomónak

„Meggyőződésem, hogy a zsidó egyház marginalizálódik, ha a nemzedékek egymásra következéséből adódó, ismétlődő tudáson túl tagjai tekintetüket nem emelik fel arra a világra, amelyben élnek. Gondolatmenetem középpontjában a modern világba belépő zsidóság alapkérdéseinek vázlatos ismertetése állt. A Felvilágosodás fia az is, aki vak rá – hisz mindnyájan a társadalmi szerződések világában élünk. A zsidóság egyetlen csoportja sem tehet mást, mint folyamatosan megújuló szerződést köt azzal a társadalommal, amelynek (állam)polgára, és amelyet zsidó honpolgárként otthonának tekint. Köves Slomónak igaza van: ez a viszony nem egyszer kíméletlenül egyenlőtlen volt. Az asszimiláció története valóban nem a vonzások és választások, hanem a kényszerű választások történeteiből áll össze. Abban sem tér el, nem is térhet el az álláspontunk, hogy a magyarországi zsidó asszimiláció lényegét a Horthy-korszak elitje szétverte: Teleki Pál, Horthy Miklós és az összes tehetetlen rasszista, akik a zsidótörvényekkel válaszoltak a poszttrianoni traumára. Úgy tűnik, a Kádár-korról sem különbözik a véleményünk. (…)

Köves Slomó téved, amikor azt gondolja, hogy a társadalmi nyilvánosságban elválasztható a zsidó és a honpolgár. Ez lehetetlen. Nem hiszem, hogy aki átlépi a zsinagóga küszöbét, hirtelen képes lesz elválasztani a dühöngő és rettegő Mr. Hyde-tól az ugyancsak benne élő jóságos dr. Jekyllt. Tévedés azt hinni, hogy valamely vallási szertartásrend regulája elég ahhoz, hogy bárki megszabaduljon attól, aki ő maga. És miért tenné ezt? A felvilágosodás, a modernitás nem ért véget azért, mert az asszimiláció szörnyűségbe torkollott. A holokauszt utáni korban élő zsidó vallási közösség számára aligha lehet fontosabb feladat, mint saját sorsát meghatározni a kortárs társadalomban. A szerződéseket nem pusztán örököljük vagy megtagadjuk, hanem folyamatosan újrakötjük őket. Hiszen mi, zsidók és mi, magyarok, akik részben mégis azonosak lennénk mindkét önmagunkkal, folyamatos átváltozásban élünk. Ahogy ez a korszak sem a bizonyosságban élőké, hanem a bizonytalanság súlyával szembenézni kényszerülőké – s attól tartok, hogy ez bármely egyház híveire igaz. Isten szolgálatának megélése és a világban való lét megértésének kísérlete nem két külön kérdés A hívő ember létének kettéválasztása értelmetlen. És nem szükségképpen politikai részvételről beszélek. Köves pontosan tudja, hogy az ő társa például a Magyar Evangéliumi Testvérközösség, amely számtalanszor állt a zsidók mellé, s emelte fel a szavát az antiszemitizmus ellen. Politika volt-e Iványi Gáborral együtt – mint az történt – kenyeret osztani? Persze hogy nem.”