Magyarország az ügyeletes bibliai utálatos az unióban

„A »merjünk kicsik lenni« diplomáciai felfogása helyett bíznunk kell önmagunkban, és mivel más nem fogja helyettünk képviselni az érdekeinket a nemzetközi kapcsolatokban, ezt nekünk kell kellő határozottsággal és bölcsességgel megtennünk. Ezt még akkor is így kell végeznünk, ha első pillanatra a nálunk erősebbeknek vagy nagyobbaknak tűnőkkel szemben az érdekeink képviselete csak konfliktusok vállalása árán történhet meg.

A Washingtonnal éppen kialakulóban levő konfliktusunk is megoldható ilyen módon?

Ahhoz képest, hogy mekkora nyilvánosságot kapott az ügy, annak szerintem az egyik legfontosabb vonatkozásáról nemhogy alig, de szinte egyáltalán nem esik szó. Ez pedig az, hogy Magyarországot illetően a szabadságjogok érvényesülésével kapcsolatban fogalmaz meg kritikát az amerikai kormányzat, és a szabadságjogok általuk vélt magyarországi korlátozására a szabadságjogok korlátozásával reagál. (...)

De mi van az európai barátainkkal? Szinte naponta foglalkoznak hazánkkal az unió intézményeiben.

Ez a jelenség egy négy szálból font ostorhoz hasonlítható. Az egyik szál a magyar baloldal idei, politikatörténeti jelentőségű bukása, három elveszített választással, ami után úgy gondolják: a Magyarországon elszenvedett vereségükért különböző uniós színtereken vehetnek revánsot. A második szálat szerintem a kulturális okok jelentik. Az unió régebbi és meghatározó, nyugat-európai tagországainak közvéleményében sajnos ma is él egy elég erős lenézés »a szegény keleti országok« vonatkozásában. Ebből a felsőbbrendűségi érzésből fakad az is, hogy ők mindig meg akarják mondani nekünk a tutit. A tuti megmondásában az elmúlt tíz év itt, az Európai Unióban arról szólt, hogy mindig volt egy ügyeletes közép- vagy kelet-európai bibliai utálatos, akit illetően koncentrálódik ez a nyugat-európai felsőbbrendűségi tudat. Az ostorfonat harmadik szála az, hogy Magyarország az unióban a mainstream elképzelésekhez képest valóban unortodox megoldásokat alkalmaz, és sok tekintetben olyan úton indult el, ami eddig Nyugaton járatlan volt. Vagyis megkérdőjeleztük az eddig mantraszerűen szajkózott európai megoldásokat, és amikor még sikereket is felmutatunk, akkor szerintük a nyugat-európai identitás alapjait vonjuk kétségbe. Ez pedig olyan érdekkonfliktust jelent, amiben bizony nagyon kritikusan, támadólag, és sokszor hatalmi eszközöket alkalmazva lépnek fel Magyarországgal szemben. Ehhez jönnek még negyedik elemnek az ideológiai vonatkozások. A magyar választópolgárok 2010-ben és idén is elsöprő többséggel a Fidesz–KDNP pártszövetségnek szavaztak bizalmat. Az Orbán-kormány pedig fontos szimbolikus ügyekben olyan értékeket vall, amelyek ugyan abszolút európai értékek, de nem az elmúlt két-három évtized trendi, az egyedül helyes európai iránynak kikiáltott út értékei, hanem olyanok, amelyeket az unióban inkább már csak a kiállítási vitrinekben tartanának meg. Ilyen a család fontossága vagy a keresztény értékek. Jól ismert a történet az Európa keresztény gyökereire való hivatkozást illetően, ami végül kikerült az unió alkotmányos szerződéséből, megtagadva ezzel az európai hagyományok egy részét, de amely hivatkozás szerepel az új magyar alaptörvényben. Ezek tehát a szálai annak az ostornak, amely végül Magyarországon csattan.”