Robban-e a puliszka?
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Lánczi a demokráciának olyan meghatározását adja, amelyet Arisztotelész óta bírál a mainstream politikai gondolkodás. Ez a pőre többségi demokrácia és a Vezér közötti intimitás konstrukciója.
„Elfelejti, hogy a nyugati liberális demokráciák konzervatív, evolutív, kísérletező módon álltak elő: a polgárok (emberek) szükségleteit és vágyait tükrözve. Az kristályosodott ki bennük, hogy a hatalom erkölcsileg legjobban alátámasztható és leghatékonyabb menedzselése annak megosztása. Minden más ennél rosszabb eredményhez vezet a közjót illetően. (A magánjavakat illetően persze nem, ezt egyre többen tudják filozófiai képzettség nélkül is.) Amit Lánczi szeretne elérni – egy újabb próbálkozást Carl Schmitt szellemében –, arra volt már elég precedens, köszönjük. A gondolat, finoman szólva, nem új. Kár a generális korrupciót úgy előadni mint unortodox megújulást.
Egy másik tévhit: hogy ez a hatalom működtetni képes az országot. Nem tudja. Ne tévesszük ezt össze azzal, hogy a hatalom működik (az általános meglepetés körülményei között, amely az agresszió teremtette önvédelmi dermedtségbe fordult át). Se gazdaságilag, se szociológiailag, se erkölcsileg nem látni a hasznát – ellenkezőleg. Világosan kártékony.
Lánczi a demokráciának olyan meghatározását adja, amelyet Arisztotelész óta bírál a mainstream politikai gondolkodás, de nem csak bírál, hanem joggal bírál. Ez a pőre többségi demokrácia és a Vezér közötti intimitás konstrukciója. Az intézmények, a checks and balances, az erkölcs, a törvény, és az átláthatóság kiselejtezése, a források elvonása a társadalomtól, a félelemkeltés, a manipuláció és a populizmus. Örüljünk, hogy most csak ennyi. Kétezer-ötszáz éves hibás paradigmát kaptunk a nyakunkba politológusi-filozófusi segédlettel, amit megköszönhetünk annak, hogy nem jártuk ki a polgárosodás iskoláját, amiben szintén a hasonszőrű, korábbi autokraták akadályoztak meg. És a felkészületlen ellenzékünk, amely rendre betagozódott a rendszerbe, mint most, mert óriási többségben kényelmesebb volt neki eladni a lelkét, mint vigyázni a strázsán. Köszönjük meg egymásnak, hogy most Lánczi kollégával szólva a nyakunkban hordhatunk »egy baráti közösséget egy farokkal meghosszabbítva«.”