A Fékezett Habzású Langymeleg Öntudatlanság Menete

„A Fékezett Habzású Langymeleg Öntudatlanság Menete

A Meleg Büszkeség Menetével az a legnagyobb baj, hogy a közélet ügyeiben utazó heteroszexuális csoportok minduntalan ellopják a show-t a buziktól. Sűrű, tömött sorban vonulnak a politikusok, akik számára ez az esemény kitűnő alkalom a szavatszerzésre, az úgynevezett európaiságuk demonstrálására továbbá egy újabb polgárháborús front megnyitására. Annyira elkötelezett harcosai ők a melegek ügyének, hogy az év további háromszázhatvannégy napján úgy kerülik a témát, mint Tarlós István a Capella Cafét. Évente egyszer azonban menetrendszerűen odaállnak a szivárványzászló alá, hogy értésére adják a meleg közösségnek: nincs itt semmi szükség magyar Harvey Milkre, hiszen már így is kevés a parlamenti pozíció.

A kántálva buzizó nyugger öregasszonyok gyűrűjében tojásokat dobáló nemzeti radikális aktivisták is igyekeznek kiszorítani a reflektorfényből a sajnos cseppet sem büszke hazai melegeket. Jól látható, ahogy a dühöngő ellentüntetők pszichéjében a homoszexuálisok puszta közelsége egy mélyen lapuló, sötét agressziót szabadít fel. Nem kell pszichológia szakot végezni ahhoz, hogy világos legyen: ha valaki azzal tölti a szabadidejét, hogy melegeket tojással dobál, egy látens buzi valahol a környéken lesz, és bizony nem a kamionon táncol. Nem állítom, hogy maga a homofób ellentüntető fojtja le tudata alá a fasz iránti mindennapos gerjedelmét - bár nyilván ez a leggyakoribb eset -, meglehet, hogy mondjuk az apja küzdött nap mint nap a férfiakhoz fűződő vonzalmával, és hősünk tőle tanulta ezt a magatartást, az mindenesetre biztos, hogy nem kell a szomszédba becsöngetni ahhoz, hogy megtaláljuk a rendszerben a saját vágyaival szembenézni nem hajlandó buzit.

A leszbikusok és a melegek meg csak jönnek-mennek, akárcsak a droid katonák az elcseszett Star Wars trilógiában, de se harcértékük, se karakterük nincs, legfeljebb néhány vágóképre jók az esti Híradóban. A Meleg Büszkeség Napján, Budapesten a homoszexuális állampolgár nem több, mint egy látványos, de nem különösebben praktikus kiegészítő Conchita Wurst nagyestélyijén.

Holott a melegeknek ezen a napon - ha már megrendezik az állítólagos büszkeségük menetét - pont azt kellene demonstrálniuk, hogy köpnek a mocskos politikusokra. Nem az évente egyszer nekik járó jutalomfalatot várják tőlük, hanem jogot és biztonságot. Örökbefogadást, törvény előtti egyenlőséget meg olyan rendőrséget, amely megvédi az állampolgárokat, tekintet nélkül arra, hogy faszt szopnak vagy puncit nyalnak.

Azt kellene a buziknak ezen a napon demonstrálniuk, hogy felnőtt emberek, akik maguk intézik az ügyeiket, és kiállnak egymás mellett. Ahogy New Yorkban, a meleg polgárjogi mozgalom hajnalán, amikor megelégelték a rendőri zaklatást és brutaritást, kimentek az utcára, barikádokat emeltek, hogy azokról basszanak vissza a karhatalomnak.

Magyarországon még a melegek jogaiért rendezett demonstrációt is a jól ismert kádári módon akarják megúszni mindazok, akik és akiknek létrehozták. Azt szeretném látni, hogy öntudatos homoszexuális művészek meg sportolók állnak a menet élén, amelyben végre hús-vér melegek menetelnek, nem pedig baloldali politikai aktivisták az ellenkező nemű élettársukkal, házastársukkal. Vissza kellene adni ezt a napot a melegeknek, és elvárni tőlük, hogy vegyék is vissza. Mert itt addig se elfogadás nem lesz, se egymilliós felszabadult buli, mint Bécsben, amíg a Meleg Büszkeség Napját leginkább Gyurcsány és Vona tekintheti a magáénak.”