Harcba szálltak a magyar vidék egyik legnagyobb problémájával szemben
Pedig alapvetően nagyvárosi jelenség.
Már egy hete vagyok vidéken, és amikor el kell hagynom a házat, úgy érzem magam, mint egy számítógépes játék hőse.
„Az úgynevezett elidegenedett városi létnek is van egy csomó öröme. Például az, hogy a szomszédok nem feltétlenül érzik azt, hogy ki kell tölteniük a mi életünket, ha már a sajátjukat annyira halálosan unják.
Már egy hete vagyok vidéken, és amikor el kell hagynom a házat, úgy érzem magam, mint egy számítógépes játék hőse. A veszélyes elemek a nénik, ám ha elég ravasz vagyok, sikerül a kertek alján meglógnom anélkül, hogy lecsapnának rám. Örültem az esőzésnek, mert azt hittem, így kicsit védett vagyok. De a nénik ravaszak ám! Egyikük például állandóan az ablakban ül, és ha motozást érzékel, már startol is kifelé. Tettem egy próbát: résnyire nyitottam a kaput. Már ugrott elő fürgén az az asszony, fején egy nejlonzacskóval, aki tegnap még a kerítésen át kiabálta – fennen hangoztatott halálos gyengesége ellenére –, hogy a kert végéig is nehezére esik elcammogni. Láttam a felháborodással vegyes dühöt, mikor újfent bezárkóztam.”