„A szobor vasárnaptól nem a nemzeti megbékélés egységének, hanem egy ócska kor ócska hatalmának a szimbóluma. Annak a hatalomra méltatlan hatalomnak a jelképe, amely gyáván, a nyár eddigi legmelegebb éjszakájának félhomályában meri csak a nemzet arca elé tolni »megbékélt egységének« emlékművét.
Mindezért én nem bontanám el soha ezt a szobrot. Nem dobálnám meg tojással, rothadó paradicsommal, nem átkoznám el tiltakozva. A helyén hagynám, boldogabb korokban majd megállnék előtte, csendben körbe járnám, s emlékeznék oly sanyarú időkre, amikor ez a szabadságszeretetét emlegetve orrát fennen hordó büszke nemzet, megalkuvóvá silányodva némán tűrte egy aljas hatalom regnálását.”