Cigánykodás

„S amikor megszűnt minden az Eszmével együtt, ők maradtak. Ők is maradtak. A »demokraták« pedig a rendszerváltás két és fél évtizede alatt azzal nyugtatták meg önmagukat (lelkiismeretük sosem volt), hogy emberjogi lózungokba bugyolálták a cigányság általuk okozott nyomorát és kilátástalanságát. Ez a farizeusság jó volt arra, hogy félrevezesse a cigányságot, és arra, hogy lassan szembefordítsa egymással a cigány és nem cigány lakosságot.

S lett, ami lett: Magyarország és legkivált Miskolc megismerte az addig csak filmeken látott fekete gettók világát. Elrágódhatott olyan fogalmakon, mint az idióta, felelőtlen gazemberek által kitalált »megélhetési bűnözés«, és ha kimondta azt, amit naponta tapasztalt, hogy cigányok lopják, verik meg, cigányok rabolják ki, akkor »rághatta szégyenében ökleit«, mert lesújtott rá a véleménydiktatúra. Mindjárt szembe találta magát az emberjogi harcosok különítményeseivel, a rendszerváltás legkegyetlenebb, legkártékonyabb és legaljasabb figuráival, akik nyomban kimondták rá a fatvát.

Ezt a fatvát mondták ki annak idején Pásztor Albertre is. És ezt vonták most vissza.

Már most megérne egy egész kötetet annak dokumentálása, miképpen mentegetik azokat a mondatokat, amely mondatokért e sorok íróját továbbra is karanténban akarják tartani (már ha lenne még karantén, amelyben ezek tarthatnak bárkit is).”