„Saját köreiben törekszik ugyan az előkelőségre, mintegy hatáskeltésként, de ifjú éveinek táskahordozói reflexei rendre átütnek mozdulatain és hanghordozásán. Nehezen találja a megfelelő stílt, hangszíne ezért gyakran rekedtesen fátyolos.
Noha láttatni igyekszik, hogy rá is átháramlott parancsolója rendkívülisége, sőt, ereibe is beszüremkedett a kékvér, ám legbelül bizonytalan és ingatag. Léte premisszái felől állandó kétségek gyötrik. Emiatt aztán igencsak féltékeny mindenkire, akinek nála legalább egy fokkal téresebb szabadság jutott. Féltékenysége olykor túlteng, akár a bosszúállásig is. Szitokszava az autonómia. Gondolkodásmódja, értékrendje kizárólag vertikális lehet: csakis a ranglétra, ugyebár.
P. s. Aki e kis vázlatból közszereplőink közül netán önképére vélne ismerni, az kizárólag a véletlen műve. Ám mégis álljon itt egy jó tanács: önmaga és mindannyiunk érdekében sürgősen vesse le a libériát.”