Csak óvatosan az euróval!

„Mind az Európai Uniót, mind az Egyesült Államokat akadályozza a hatékony cselekvésben az a bénultság, amelyet saját súlyos problémái okoznak. Európa az euróválsággal van elfoglalva, amelynek már politikai konfliktusok is a következményei, Amerikát pedig a republikánusok és a demokraták közötti egyre ádázabb harc bénítja. A Nyugatot eluralta egy általános visszavonulási magatartás, az, hogy távol kell tartania magát mindenféle katonai beavatkozástól, általában a hadviseléstől. Ez bizony George Bush elnök politikájának egyenes következménye, annak, hogy a Közel- és Közép-Keleten egymás után bonyolódott drága és rengeteg áldozatot követelő katonai kalandokba, háborúkba. A nyugati közvélemény ebbe nagyon belefáradt, elege lett ebből, s a ló másik oldalára esett: befelé fordult.
Holott mindeközben Amerika továbbra is messze a legerősebb katonai hatalom, csak hát erre alapozva mégsem mutat már hajlandóságot, hogy megvédje a nyugati világrendet, Obama jelenlegi elnök már nem vetne be fegyvert azért, hogy megvédje a nemzetek közös kormányzására épült nyugati rendszert.

Ön már nem is támogatja Obamát?

Azt hiszem, Obama túl messzire ment, túlzottan is a ló másik oldalára esett a Bush-féle politikával szemben. Ugyanakkor mégis, Obama elnök azért már érzékeli az amerikai közvélemény elégedetlenségét, a végén majd meg akar felelni az amerikaiak elvárásainak.

Az előbb szóba hozta, hogy politikai krízisnek tartja az euró körül kialakult helyzetet. Kifejtené ezt bővebben?

Az euró fennmarad, itt marad velünk véglegesen. Jóllehet, két évvel ezelőtt egyáltalán nem lehetett kizárni az összeomlást, az euró a túléléséért küzdött. De az euró körüli pénzügyi válságnak vége. Köszönhetően annak, hogy az Európai Központi Bank és mögötte Angela Merkel mindent, amit lehetett, amire szükség volt, megtettek az euró megmentéséért.

Én még emlékszem rá, hogy Ön két évvel ezelőtt milyen hevesen bírálta euróügyben Angela Merkelt, mondván, a kancellár túl keveset és nem azt teszi, amit kellene… Most mégis itt vagyunk és az euró életben van.

Az euró életben van, és élni is fog. De ennek méregdrága a politikai ára. Azok a szabályok, amelyek mentén megmentették és irányítják az eurót, politikai konfliktusok mélyüléséhez, politikai válsághoz vezetnek. Az övezet adósainak, eladósodott országainak szenvedése – a rendszerből adódóan – mélyül. Az övezet egészének gazdasági hanyatlása leállt ugyan, de összességében továbbra is nagyon csekély a növekedés mértéke. Németországnak és a többi hitelező ország gazdaságának megy ugyan a szekere, a többiek viszont szenvednek, némelyeknél ráadásul folytatódik a zuhanás. Úgyhogy szélesedik tovább a szakadék hitelezők és adósok között. Ez az állandósulóban lévő állapot belső- és nemzetközi politikai feszültségeket teremt. Mindeközben tüzet okozni képes szikrává válik a terebélyesedő bizonytalanság a Merkel asszony által fémjelzett megszorítási politika folytatódása körül. Most úgy néz ki, hogy Európa-szerte felhagynak a »merkeli« diktátum követésével és győzedelmeskedik Renzi olasz miniszterelnök »ellenmodellje«, amely nem a belső adósságok leépítésének, az egyensúlyi állapotok helyreállításának ad elsőbbséget, hanem ellenkezőleg: a lazításnak és annak következményeként, remélhetőleg, a gazdasági növekedésnek és az azzal járó munkahelyteremtésnek. Ettől a jövőképtől azonban a német közvélemény be van ijedve, mert félnek tőle, hogy megint pénzelniük kell a déliek költekezését. A németek valójában egy – a lazítások nyomán – berobbanó infláció lehetőségétől tartanak, holott Európát, az Európai Uniót és különösképpen az eurózónát nem az infláció, hanem a defláció fenyegeti reálisan.”