Nagy Imre bolyongása

„Negyedszázada, hogy újratemették Nagy Imrét. Ennyi idő alatt az utókor megtalálhatta volna neki a nyugalmat a történelemben. Nem találta. A nemzet közönyös, a politikai baloldal (talán) még nem tud,a politikai jobboldal már (biztosan) nem akar vele kezdeni semmit. Lehet, persze hivatalosan emlékezni a demokratikus Magyarország létrejöttének allegóriává silányított szimbólumára, de mindez csak lepel. Nagy Imre nem kell senkinek. (...)

Nagy Imrét a politikai jobboldal is csak addig használta, amíg mártíromságát hivatkozási alapként tudta felélni a múlt megtagadásához. A mostani hatalomnak immár semmi köze hozzá: az évfordulón a Terror Házában a kommunizmus áldozatairól beszél, nagyjából azzal a hazugsággal élve, amivel Kádár is élt: a hazaáruló Nagy Imre és csoportja 1955-től a népi demokratikus államrend elleni szervezkedéssel, az imperialistákkal szövetkezve, tudatosan készült a proletárdiktatúra megdöntésére. A revizionizmus ott vád, itt dicsőség. Amiből egyetlen szó sem igaz, használják bár érvként (a múltban) felakasztására, vagy (ma) a jobboldal szolgálatára.”