Leghosszabb századunk

„S ott várt ránk a háború végén Trianon. A Nyugat legocsmányabb, legaljasabb műve. A trianoni békediktátumban pedig nem is az a legocsmányabb és legaljasabb, ahogyan minden emberséget és igazságot félretéve elbánt a magyarsággal, hanem az, hogy cinikusan és tudatosan előkészítette a második világégést. Igen, teljesen felesleges Horthy nyakába varrni Magyarország belépését a második világháborúba. Ugyanis Magyarországnak nem volt semmi más lehetősége. De facto sem – s ami sokkal fontosabb: érzelmileg sem.

De a második világháború előtt Magyarország még egyszer csodát tett. Kitörve az első világháború iszonyatos veszteségei, a patkánylázadás sokkja és Trianon elviselhetetlensége okozta reménytelenségből, másodszor is sikerült rendbe tenni az országot. Újabb gazdasági csoda jött, erős pénzzel, fellendüléssel, az egész Európában egyedülálló és csodált klebelsbergi oktatási reformmal, bethleni konszolidációval, vagyis mindazzal, amit a későbbi »győztesek« újfent a bűneink közé soroltak. És igen: leghosszabb századunk második csodáját végigkísérte a revizionizmus gondolata és hite. Szögezzük le hát végre: az lett volna megdöbbentő, szomorú és megmagyarázhatatlan, ha nem kíséri végig.

A második világháború végül véget vetett minden reménynek. S az utána következő diktatúra, majd ’56 vérbe fojtása, végül a kádári »konszolidáció« örökké és mozdíthatatlanná tette a hazugságokat. Leghosszabb századunk utolsó harmada elvette a nemzet önbecsülését, és a »kussolj!«, a »kaparj kurta” mentalitást adta cserébe.”