Őfelsége ellenzéke

„Ide jutott az a szánalmas, eltaposott kukacként vonagló valami, ami ellenzéknek meri nevezni magát. Ezt a baromságot tudta kitalálni, hogy megmutassa ellenzéki voltát. Ezt veti Orbán szemére. Nem a megpuccsolt Alkotmányt, nem az elcsalt választást, nem a demokrácia minden pillérének ledózerolását, nem a diktatúra kiépítését, mert mindezt némi nyavalygás kíséretében simán lenyelte; hanem azt, hogy sokan csak telefonon tudták köszönteni az édesanyjukat.

Ezeknek végképp elment az eszük.

Aki hazug, pozőr, törtető, elvtelen, az zsigerből felismeri másban a saját tulajdonságait. Orbán is tévedhetetlen pontossággal felismerte mindezt politikai ellenfeleiben. Pontosan tudja, kik ők és mennyire jelentenek konkurenciát: senkik és semennyire. A megsemmisítő választási vereség után nem azt a helyes következtetést vonták le, hogy teljesen alkalmatlanok a szerepre, amit játszani vélnek, hanem pontosan ugyanazt mondják, mint Orbán: »Folytatjuk«. Csak míg Orbán szájából ez fenyegető, az övékből csak simán szánalmas.

És tényleg folytatják. A sokk után csak egyetlen reakciójuk volt: a túlélés. Mármint a személyes túlélésé, mert ellenzékként már régen halottak, csak valamiért még ott lehetnek a színpadon és ágálhatnak. Máris ott tolonganak a húsosfazék körül, hátha vet nekik a Gazda valami koncot, bizottsági helyeket. Négy évre megint megoldott a megélhetésük, és ez minden, ami számít. Minden más, amit tesznek, ámítás.”