„A szavazással ránkruházott erőt használva az oly igen elérni vágyott Európába most magunk delegálhattunk képviselőket, akik az egységes magyar nemzet ügyét képviselhetik Európa előtt. Az előtt az Európa előtt, aki nem nézett szembe egy nemzet szétszakításának tragédiájával, de alapvetően nem is ismeri a kisebbségi kérdést, inkább elnyomja azt. (...)
Nagyon könnyfakasztó, amikor Tőkés a maga egyszerű énekhangjával rázendít a magyar himnuszra a Fidesz választási győzelmének ünnepén, közvetlenül Orbán Viktor után. De minden segítő szándékon túl a határontúli magyar közösségeket kezeljük érett és egységes közösségként, illetve érjük el, hogy azzá váljanak. Tudatosabbá. Vannak olyan kisebbségi magyar közösségek, amelyek sokkal jobban el vannak nyomva, mint azt elsőre képzelnénk, jelesül például abban a vágyott nyugati Ausztriában, ahol még az utcaneveket sem írhatják ki magyarul, hiába vannak többségben. Ausztriában, Őrszigeten található például az az egyedülálló magyar templom, amely magyar népi motívumokkal van kifestve, és amelynek párdarabja legközelebb Székelyföldön, Csíkrákoson található. Ott is van tehát valamely nyomunk.
Vagy Kárpátalján, Vereckénél. Az erdélyiek, a felvidékiek erősebbek, ütőképesebbek. Számarányukat tekintve is felnőttek már az Európai részvételhez, az autonómia ügyének képviseletéhez. Ennek igazolásaképp ideje másképp gondolkodunk önmagunkról, önmagunk érdekérvényesítő szerepéről. Megértünk a kritikára. Megérünk az önbecsülésre. A megbecsülésre. Örülhetünk most a választási eredmények miatt, de vegyük komolyabban magunkat.”