Európai ügyeinkről

„Most, hogy a GDP két százalékát meghaladó - valójában a Marshall-tervhez mérhető – nettó támogatásban részesülünk az uniós alapokból, a nemzeti érdekek és a realitások felismerésének teljes hiányát tükrözi az a dacos, EU-ellenes hangulat, amelyet sok helyen érzek. Jogos lenne az elégedetlenség, ha az uniós pénzek felhasználásának módjára, hatékonyságára irányulna. Ám ez alapvetően belső ügy: valami oknál fogva nálunk az uniós támogatás túl nagy hányada ment-megy el nagyméretű presztízs-beruházásokra, és túl kevés jut el a »végekre«, a KKV-körbe, ahol pedig több valódi munkahely jönne létre, az eddiginél olcsóbban. De hát valami oknál fogva a pénzosztók jobban kedvelik a nagy és látványos projekteket. (Rossz nyelvek szerint e mögött az áll, hogy egy nagy beruházásból könnyebb kiszedni a visszaosztható pénzeket, mintha kisvállalkozások százainak támogatására menne a pénz.) Mindezért persze kár a támogatást nyújtó európai integrációs keretet okolni.

De így is túl sokat foglalkozunk a támogatási pénzekkel, holott az európai integráció lényege nem itt van. Elég ránézni a térképre, és megérteni: kis és közepes méretű nemzetek boldogulásához, sőt akár létéhez is, szükség van az integrációra. Hogyan boldogulna mondjuk Észtország, a maga 1.3 millió lakójával független államként, egymagára hagyva? De gondoljunk a nem sokkal nagyobb szlovén vagy horvát vagy szlovák államra. És itt vagyunk mi a kevesebb mint tíz millió lakosságunkkal: ilyen ország-méretek (és piacméretek) mellett teljesen világos, hogy a kereskedelmi és pénzügyi nyitottság valamilyen formája szükséges a boldoguláshoz. Ezért lenne jó, ha ideológiai és érzelmi viták helyett arról folyna a társadalmi vita, hogy milyenek legyenek ezek a formák és keretek, és itt belül mit kellene másképpen tenni a lehetőségek sikeresebb kihasználásáért.”