„Ide az kell, legyen ez a Krisztus, aki majd' kétezer bevállalta a kereszthalált – igen, azért, hogy a Toronyházban itt, ma, meg mindenki más, a legénybúcsúra Krakkóba meg Pestre érkező holland meg angol turista is, nyugodtan tudjon sörözni. A nyugodt sörözéshez meg kell a tudat, hogy nem kell megváltani a világot, a hivatásos forradalmárok munkanélküliek, és ezért lehetőségünk van élvezni is az életet. Ennek a dolognak az átérzéséhez meg kellett a negyven napos böjt – így aztán Húsvét hétfő este jobban fog esni a sör, mint negyven nappal azelőtt bármikor. Tudom, pedig egy ideje az inkvizítorok is munka nélkül vannak, és pennájukkal kell inkvizítorkodni. De most a megbocsátás ünnepe van.
Szóval lehet röhögni meg pattogni, hogy »képmutató keresztények«, de egyrészt: a képmutató keresztények pontosan tudják, hogy tökéletlen és bűnös emberek, ennek belátásához pedig van mércéjük – utóbbi időnkénti felmutatása miatt kapják meg a képmutató és álszent jelzőt. Szóval inkább azok az álszentek, akik mutogatnak a keresztényekre, miközben ők maguk nem ismernék el, hogy létezik bűn és hasonlók.
Másrészt: aki meg próbálja átélni és megérteni ennek a kétezer évvel ezelőtt élt fickónak, akin a nyugati kultúra alapul, a szenvedését, és elfogadja őt nagyfőnöknek (helytartóját meg kisfőnöknek), annak sok teher lekerül a válláról, s mivel fel tud nézni az égbe, ismeri helyét az univerzumban, a kozmoszban, ezért le is tud nézni a sörébe, és nem fog elgémberedni a nyaka. Se a keze. Ha értitek, mire gondolok. Már csak tudom, pontosan láttam ezt inkvizítori működésem folyamán a középkorban. Nagy idők voltak, érdekesebbek és nem olyan unalmasak, mint ez az elbaltázott 21. század!”