„A magára találó kismagyar nácizmus az egykori szétesett, teljesítményhiányos úri Magyarország Ersatz ideológiája. Rajta kívül és Orbán Viktor személyén kívül nincs magyar jobboldali identitás, nincs hagyomány, nincs gondolat. Középjobb értelmiség nem létezik, behódolt, megvették, összecsuklott, Orbán személyén túl nem gondolkozhatnak. Egykori becsületes alakjai szétszéledtek. Egyre több középjobboldali rendes állapota a félelem, az üresség és a szélsőségnek való kiszolgáltatottság. A szélsőséget nem a Jobbik szavazói jelentik: azok is csak a célpontjai. A szélsőség az elvadult félműveltségben, az igazító hagyomány hiányában tenyésző militáns hordaszemléletben van, amelyik ma még csak azzal áltatja magát, hogy gondolkodik, de holnap azzal fogja, hogy övé az Igazság. Ez a kompetencia mutatkozik meg a hagyományhiányos, ötlettelen, szürke jobboldali portálokon, amelyeknek már rég nem az újságírók a szellemi vezérei, hanem a kommentelők. Ez utóbbiakkal szemben tette le a fegyvert a »mérsékelt« jobboldal.
A között, hogy Orbán magát a haza megmentőjévé tupírozza és a rendszere a teljesítményhiányban összeomlik, ott a nagy üresség, amelybe most az férkőzik be, aki csak nem fél. És az egyetlen, aki nem fél, az a szélsőség.
Ami valójában az egyetlen magyar valamennyire is pozitív politikai hagyomány ötszáz éve, a ellenállásé, az összefüggő erdélyi, hódoltsági, kisebbségi, poszt-'49-es-deáki passzív, partizánhiányos, kádárista szokás szerint hallgat. Nagy számban nem megy szavazni. Visszavonul, ápolja a kertjeit. Kivár. Kibekkel. Az ellenállási hagyományunk része a forradalom és része a kushadás is. A magyar ember nehezen mozdul, tartja a dakota mondás. Passzív energia. Ez a hagyomány azonban teret enged az aktív kisebbségnek, amelyik Magyarországon rendre fordított a történelem menetén, legutóbb '89-ben. Előtte '56-ban. Meg '44-ben.”