„Orbán saját táborának mozgósítását nacionalista, Európa-ellenes jelszavakkal érte el, s azzal, hogy tolerálta, ráadásul cinkos háttér-együttműködések révén még legitimálta is a Jobbik szélsőséges, rasszista programját. Mindeközben a külföldről is egyre hangosabban megfogalmazódó vádakkal szemben azt állította: a Jobbik eszméivel szembeni tolerancia lehetővé teszi, hogy annak támogatóit átcsábítsa a Fideszbe, és így kontrollálni tudja. Ha Orbán ebbéli céljai tisztességesek és racionálisak voltak, akkor meg kell állapítani: tévedett. A Jobbik ma nagyobb képviselettel rendelkezik a jelenlegi kisebb számú parlamentben, mint amilyenje 2010–2014 között volt. Ha rápillantunk a térképre, amely a második helyen befutó pártok arányát mutatja, azt tapasztaljuk: a Fidesz legnagyobb ellenzéke ma már nem a baloldal; a második helyre szorult kihívója ugyanis többségében jobbikos. És nemcsak Kelet-Magyarországon, ami egyre inkább Jobbik-szimpatizánsnak számított, hanem a Dunántúlon is.
Ám aligha lehetünk oly naivak, hogy a radikális jobboldal felé való tájékozódást merő hamis választási kalkulációnak tekintsük. Orbán nemcsak felismerte, hogy e radikalizmusnak vannak Magyarországon tartalékai, hanem az elmúlt négy évben mindent megtett, hogy e radikalizmus váljon a magyar jobboldal közös ideológiájává. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Horthy-rendszer kultusza, s az ahhoz kötődő történelemszemlélet, amelybe nem fér bele a második világháború alatt elkövetett magyar bűncselekmények elismerése, sem a holokausztért viselt felelősség vállalása, sem pedig a rasszizmus egyértelmű elítélése. Ezt az ideológiai teret a Fidesz a Jobbikkal ma már közösen népesíti be. (...)
A jobboldal újabb négy évet kapott arra, hogy szembemenve a világgal egyre szélsőségesebben és egyre inkább a szövetségesi rendszer peremére sodorva az országot végképp megsemmisítse a nacionalista együttműködés rendszerét. Ez azt jelenti, hogy a baloldal újjászervezése olyan program, aminek soha nem voltak olyan esélyei, mint lesznek az elkövetkező egy-két-három évben. Csak meg kell szabadulni az utódpártiság kishitűségétől. Ám ennek útja nem a kommunista múlttal való amúgy sem létező kapcsolatok tagadása, hanem a jobboldal igazi természetének feltárása; a baloldalnak nem önmagával, hanem ellenfelével kell foglalkoznia. Erőt csak így lesz képes felmutatni.”