Választani akarok

„Ez az ország, mintha folytonos válságban volna, de az anyagiak mellett ez egyre inkább lelkiismereti tusakodásnak is tűnik. És ezt az állapotot politikai közéletünknek, és az értelmiségieknek, megmondóknak köszönhetjük, akik a pénzükért folyton a keserű múltra, meg a nehéz sorsú jelenre koncentrálnak, és ezzel ügyesen elterelik a figyelmet arról, hogy ez tulajdonképpen egy választás, és a jövőről szól.

Nincsenek kimondva a mindenkit érdeklő kérdések. Például, hogy ki fog itthon dolgozni, amikor a Ratkós-korszak szülöttei nyugdíjba mennek? Hogy hogyan lehet a fiatalokat itthon tartani és szaporodásra bírni őket? Hogy mi lesz a különös éghajlati változásokat produkáló, különben bő vizeink ellenére aszályos Magyarországgal? Hogy hogyan oldjuk meg a cigányság problémáit, amelyekre az egyetlen választ az országnak egyelőre a Magyar Gárda hozta? Hogy mi lesz az elnéptelenedő, elszegényedő vidék sorsa? Hogy hogyan fogunk a saját lábunkra állni?

És akkor ezek helyett most arról beszélünk, hogy legyeneszobor, vagy nelegyeneszobor, meghamisításehafölhangosítomamitnemishangosítottamföl... Ez a nem az, ami fontos, ez szánalmas.

Ettől a ránk erőltetett állapottól úgy szabadulhatunk meg, ha állampolgárként, magánemberként, teszünk valamit. A politizálás, a politikai élet nyomon követése pótcselekvéssé válik. A cselekvés hiányává. Ahogyan a szappanoperák bámulása a családi élet hiányává. Ebben az agóniában a polgárnak kell tennie valamit, hogy látszódjon, hogy van. Mindegy mit, csak tegyen valamit a beszéd helyett. Lépnünk kell, hogy érzékelhessük és alakíthassuk az ország belső életét, megszabhassuk annak irányait, és hogy a politikusok kövessék és figyelmezzék ezeket az irányokat.”