Szegény miniszterelnök

„»Én csak egy szegény, korlátozott hatáskörrel rendelkező miniszterelnök vagyok« – mondta múlt pénteken a Kossuth Rádióban Orbán Viktor, s rögtön hozzátehetjük, hogy szerény is. És szorgalmas. Amint leesett az év első ónos esője, a kormányfő már kora reggel – korlátozott hatásköre ellenére – személyesen tekintette át és irányította a védekezést; nyilván azért, mert választási kampány idején mégse bízhatta alsóbb sarzsikra az embert próbáló feladatot. Aztán a Nemzeti Bank szervezte konferencián sietett leszögezni, hogy kormányfőként semmi dolga a forint árfolyamával, mert szerinte az kizárólag a világpiaci folyamatok hatására zuhant, de monetáris visszafogottsága abban már nem akadályozta meg, hogy a következő évek teendőit az elbizonytalanodott Európa számára néhány pontban kéretlenül kijelölje. (...)

Orbán azt tanácsolta Európa vezetőinek, hogy értékeljék át Oroszország-politikájukat – mégpedig pozitív értelemben. Ez a nemkülönben meglepő pálfordulás pedig minden bizonnyal szorosan összefügg a paksi atomerőmű bővítésére kötött államközi szerződéssel: a miniszterelnök egy tágabb, mégpedig nemzetközi érvényű, stratégiai elképzelés részeként akarta láttatni kétes döntését. Miután tisztában van azzal, hogy az oroszoknak való energetikai elköteleződés geopolitikai aggodalmakat kelt keleten és nyugaton egyaránt, Paks témáját megpróbálja beleágyazni egy világpolitikai jelentőségű koncepcióváltásba. Mind a külföldi kapcsolatokban, mind az itthoni kampányban reményteljes politikai innovációként értékeli fel, hogy így védhesse ellenzőivel szemben.

Csak hát senki nem láthatja előre, miként alakul a következő évtizedekben a nagyhatalmi szempontoktól meghatározott orosz–amerikai kapcsolat, ezen belül az euroatlanti szövetség és Moszkva viszonya. Annyi azonban bizonyos, hogy a putyini törekvések enyhén szólva kiszámíthatatlanná teszik. Ezért nem ajánlatos Magyarország számára semmi olyan, hosszabb távra meghatározó geopolitikai döntés, amely korlátozhatja a nyugati partnerségben. A kormányfő erőszakossága rövidlátó, és káros az országnak – erre John Lukacs hozzá írt nyílt levele erősen rávilágított, s hiába a fölényeskedő válasz, a világ nem díjazza a politikai kóklerséget.”