A láthatatlan ember

„De legyen tiszta, ez elsősorban nem Simon balhéja, a »demokraták« láthatatlan embere a történetben mindössze az MSZP politikai és – gyaníthatóan – pénzügyi strómanja.

Mással ugyanis nehezen magyarázható, hogy az említett két bizottsági ülésről Simonon kívül miért hiányoztak az ügy tisztázása iránt annyira, de annyira elkötelezett MSZP-képviselők is. Persze, nyilván semmi közük a dologhoz, a bizottsági meló is fizetéssel, és nem kötelezettséggel jár, nem kell ilyesmivel törődni. Hiszen be lett jelentve: Simon úrelvtárs már nem jó úrelvtárs. A Jókai utcában mindenki tárja szét a kezét, neki az égvilágon semmi köze az említett úrhoz, hiszen már oda a pártsarzsi és a tagság is. Ha Simon lopott vagy sikkasztott, akkor azt nem a pártnak vagy a párt révén, hanem privátim tette. Ahogy Mesterházy Attila roppant frappánsan megjegyezte: a 240 millió »nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez, az azt megelőző életével kapcsolatos forrásfelhalmozásról van szó«. Mivel Simon a rendszerváltástól viselt különböző párt- és párt közeli funkciókat, piszok jól fizethették korábban a soproni Vas- és Villamosipari Szakközépiskola és Gimnázium tanárait.

A Magyar Szocialista Pártban hagyomány, hogy a lebukott kamerádot veszni hagyják, elhatárolódnak, és csúnyán néznek rá, sőt, a kígyó és béka is sanszos, ha az illető nem hallgat. Zuschlag János vagy Hunvald György csöndben volt, a jó Cusi még ült is a közös ügyért, meglátják, az őszre még valamelyik önkormányzatban is feltűnhetnek szegfűhordozóként. Talán Simon Gábornak is leesik valami – ha nem is az egész bécsi pénz –, ha tartja a száját. Ha láthatatlanná válik.

A párt nem felejt, a pénz kötelez. Ilyen a szocialista betyárbecsület.”