„- Kerek évfordulót ünnepel idén, ötvenéves lesz. Nem furcsa?
- Akkor furcsa, ha szembesítenek vele. Magamtól nem szoktam erre gondolni.
- Akkor most tapintatlan voltam?
- Egyáltalán nem. A feleségem mindig emlékeztet rá, mert azt szeretné, ha nagy születésnapi bulit rendeznénk. Egy mondás szerint az idő az egyetlen, ami magától megy, a többi rajtunk múlik. Tehát az idő megbízható dolog, sok minden mással szemben, amelyekről nem lehet tudni, miképp fognak történni. Az idő múlása sok korosodó embernek okoz gondot, az én karakán anyám meg azt szokta erre mondani: nem kell panaszkodni, hogy az ember öregszik, mert aki nem öregszik, az meghalt. Olyan családból jöttem, ahol egyszerű szabályok uralkodtak: legyél művelt és becsületes, dolgozz tisztességesen, legyél nyitott, ismerj el másokat. Szerencsés is vagyok, mert az életem olyan mederben zajlott, hogy igazán nem volt okom panaszra.
- Miért használ múlt időt?
- Azért mert a világ lett panaszos. Sokféle kultúrkörben mozgok, ismerek művészeket, médiasztárokat, üzletembereket, vidéki gazdákat, értelmiségieket és lovászfiúkat - de csak elvétve találni köztük elégedett embert. Mintha beteg lenne az ország: frusztrált gondolkozás, beteges irigység, paranoia, pusztító kis- és középszerűség. Amúgy sem volt itt túl nagy hajlandóság az innovációra, de az elmúlt években vészesen elharapódzó apátia és fásultság már nem is engedi, hogy az emberek nyitottak legyenek a megújulásra. Tehát nem csak arról van szó, hogy nem tudják megcsinálni, hanem mintha már a vágy is hiányozna belőlük. Lerohadt, lealjasodott, cinikus, züllött állapotokat látok. Nagyon sok szakma elkopott - a hétköznapokban is. Például egyre kevesebb helyen lehet jó alapanyagból, rendesen megfőzött ételt enni normális áron. Mind ritkábban találkozom tisztességes újságíróval. A reklámok zöme gyenge, olcsó - kivitelezésében, gondolatiságában egyaránt. Híradót nézni is fölösleges - nincsenek hírek. Pontosabban a valóság köszönő viszonyban sincs a hírekkel. A valóságot a hétköznapi érzékelés mutatja, de ez nem jelenik meg sem a médiában, sem a nyilvános közbeszédben. Helyette politikai őrjöngés folyik, és leginkább magánbeszélgetésekbe szorulnak vissza ezek a tartalmak. Az illegális összekacsintós legalitást élvez, a közéletből az árad, hogy nincs szükség teljesítményre, nincs szükség versenyre, mert nem a dolgok valódi értéke számít. Ez megmérgezi az emberek gondolkozásmódját, hazavágja a gazdaságot és a kultúrát. Itt mindenki éhes. Vagy ténylegesen, mert nem telik neki rendes ételre, vagy csodára éhes, mert vakhitekben él, vagy bosszúra éhes vélt vagy valós sérelmei miatt.”