A kárpátaljai magyarok utálják ezeket. És ezeket is

„Aztán Janukovics visszatért, a gazdáival és a híveivel együtt. Előbb miniszterelnök lett (durva, hogy az az ember nevezte ki, Viktor Juscsenko, aki a forradalomban legyőzte), utóbb hozta az elnökválasztásokat is. A nagypolitikai részét ismeritek, Julija Timosenko börtönbe került, minden szarházi újra tágas irodákban ült, és más mókás dolgok történtek. Viszont bár 2000 környéki módon már nem lehetett visszarendeződést foganatosítani (Janukovics is inkább megtanult ukránul), de néhány fontos törvényt (például a nyelvtörvényt) meghoztak. Nem a magyar, hanem az orosz anyanyelvűek érdekében. A magyarok megint épp ott voltak, csak most nem szívtak. Nem véletlen, hogy miközben az a híres, sokszor hivatkozott választási térkép keleten kék, nyugaton meg narancsszínű, addig Kárpátalján kék volt legutóbb is. Ez nemcsak a magyarokon múlott, de rajtuk is.

Mindez korántsem jelent olyasmit, hogy ezek a magyarok Janukovics-rajongók lennének. Nagyon is tudják, ki az az ember, és utálják, mint a szart. De a mostani forradalom mellé sem állhatnak. Egyrészt, mert emlékeznek arra, hogy Timosenko idejében nem volt vidám az élet. Másrészt, mert hiába pislognak erősen, sehol sem látják azokat a híres européereket, akiket nyugatról oly sokan látni vélnek. Harmadrészt, mert az egész demokratásdi csak értelmiségi vircsaft, a hőbörgés helyett inkább hozza a postás idejében a nyugdíjat, utalják rendesen a fizetéseket, egyáltalán, legyen munka. Negyedrészt és főként: egyéb sem hiányzik nekik, mint az, hogy hatalomhoz jussanak a nyugatukrán nacionalisták. Azok, akiknek mindig is kedves szórakozásuk volt például, hogy a vereckei emlékművet, az ungvári Petőfi- meg a técsői Kossuth-szobrot baszkurálják. Eddig beérték ennyivel, de mi lesz, ha vérszemet kapnak?”