„Két hónapja néz már farkasszemet egymással a hatalom és a Majdan. A tiltakozásokat a vilniusi aláírás elmaradása robbantotta ki. A társadalom többsége egyrészt abban a tévhitben élt, hogy az európai uniós társulás szentesítésével euró hull az égből, s egy csapásra eltűnik minden, ami rossz. A korrupció, a hatalom cinizmusa, a polgároknak a csinovnyikokkal szembeni kiszolgáltatottsága és az oligarchikus berendezkedés. Mert az egyébként éppen a hatalom által is gerjesztett felfokozott várakozások nem csak anyagi természetűek voltak.
Az ukránoknak elegük lett a függetlenség óta felgyülemlett, mellesleg az egész posztszovjet világot érintő gondokból, s ez elégedetlenség az európai integráció lassulása miatti csalódottsággal vegyülve a döntés kapcsán megnövekedett geopolitikai feszültség közepette rendkívül veszélyes gyúelegyet alkotott. Megérezve az ebben rejlő lehetőséget, a Nyugat megpróbálta menteni a menthetőt, nyomás alá helyezte a korábban még tökéletesen legitimnek tekintett Janukovicsot, egyúttal igyekezett valamit törleszteni Moszkvának is a vilniusi vereségért.
Érthető módon rárepült az elégedetlenségre a súlyos problémákkal küszködő ellenzék, szokás szerint játszották a maguk játékát a különböző oligarchacsoportok, míg a hatalom alábecsülte a helyzet súlyosságát.”