A lustaságra ösztönözne, a szorgalom ellen hatna

„Az egyéni szabadság, a szabad piac híve elhűlve figyeli, ahogy a feltétel nélküli alapjövedelem célja baltól jobbig nemes célként jelenik meg, a hazai kritika szinte kizárólag megvalósíthatósági problémát lát a projektben: túl sokba kerülne, a GDP túl nagy részét (20-50 százalékát) emésztené föl. Pedig ez vele a legkisebb gond. Ha meg akarnák valósítani, működne, ez csak akarat kérdése. A Szovjetunió is sokáig működött, működik a svéd emberarcú szocializmus is, és kétségem sincs felőle, hogy egy sikeres népszavazás után, Svájcban is lenne rá pénz. A gond nem ez, hanem az, hogy nincs jogom mások pénzére, támogatására igényt támasztani.

A feltétel nélküli alapjövedelem gondolata teljes mértékben erkölcstelen, és szembemegy mindennel, amire egy szabad társadalom épülhet. A javaslat kiiktatja az egyéni felelősséget, a rizikót, a teljesítményt, az önálló, kreatív munka büszkeségét, a valóban nemes önkéntes szolidaritást, az állami eltartottság öntudatos elutasításának etikáját.

Cserébe kínnak, kényszernek állítja be a munkát, és intézményesít sok mindent, ami máig gátja a magyar posztkádári kilábalásnak: a dologtalanság és a középszer elfogadását (ahogy az egyik kommunista portál nevezte: az »ingyenesség kultúráját«), a segélyezés normalitásának elfogadását, a közép- és felső osztály magától értetődő kifosztását, azt, hogy egy széles réteg (a szegényektől az alsó középosztályig) magától értetődően számít a mások által megtermelt közpénzekre. Megváltozik a választások tétje: a választói elvárás az egyre vadabb populizmus felé tereli a pártokat, nyerni az fog, aki még több ingyenességet ígér.”