Az összefogás fétise

„magyarnarancs.hu: Sokak szerint a pártpolitika felé fordulással épp a pártsemlegesség mellett voksoló civileket hagytad cserben.

PJ: Egy normális demokráciában vannak olyan ügyek, amely mögé bármely demokratikus párt egységesen fel tud sorakozni, de ez Magyarországon kilátástalannak tűnt. És ma is reménytelennek látszik, hogy a jobb- meg a baloldal közösen tüntessen valamely ügyért. A civil szerveződések idején az látszott az összefogás garanciájának, hogy a megmozdulásokon nem voltak ott a pártok szimbólumai, vezetői, hogy a közösség mint pártoktól független civilek csoportosulása fejezhesse ki az elégedetlenségét. A Milla szervezőiként mindaddig tartottuk magunkat ehhez, míg a civilek jelentős részében meg nem erősödött a pártok közti összefogásra az igény. De magukat a pártokat sem lehetett jó ideig rávenni az együttműködésre. Én mindig tévútnak tartottam, hogy jobb- vagy baloldali üzenete legyen annak, aminek közösen kéne hangot adni. Amikor a Milla, a Haza és Haladás meg a Szolidaritás tagjaiként megalapítottuk az Együtt mozgalmat, azt terveztük, hogy az Együtt 2014 ernyőszervezet lesz, ami alá a pártok becsatlakozhatnak, és így valósul meg az Orbán-rendszer leváltása. De kiderült, hogy az LMP inkább kettészakad, minthogy együttműködjön, az MSZP viszont az élére akart állni…”