Igen, a remény hal meg utoljára

„Igen, lehet más a politika, van harmadik út a létező jobb és a létező bal morálisan, társadalmilag és ökológiailag egyaránt fenntarthatatlan politikáival szemben és ez a XXI. században csak a globális kapitalizmus radikális rendszerkritikája, az ökológiai politika útja lehet – hirdették az új párt alapítói.

És a belépőjük igen meggyőzőre sikerült. Már születése után néhány hónappal, a 2009-es tavaszi európai választáson biztató eredményt ért el az LMP, a 2010-es parlamenti választáson pedig 7,5 százalékkal bejutott a magyar Országgyűlésbe.

Ott azonban tanuló ellenzéki pártként sajnálatosan nem egy normális kormányzati ciklus ellenzéki teendőivel találta szemben magát. Egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy szó sem lehet a szabadelvű demokrácia morális hitelvesztésének orvoslásáról, a rendszer újraalapozásáról és a részvételi demokrácia intézményeivel és eljárásaival való feljavításáról. Az átláthatóság növeléséről, a korrupciós hálózatok felszámolásáról. A korábbiaknál igazságosabb és fenntarthatóbb társadalom- és gazdaságpolitikáról. A valóságos, vagyis a tettekben megnyilvánuló kormányzati program ugyanis fehéren feketén az ellenforradalom programja. Az egyéni és közösségi szabadságok és demokratikus jogok korlátozásáé, csökkentéséé. Ezért a liberális demokrata ellenzéknek, így az LMP-nek is egyszeriben a rendszervédelem lett a legfontosabb feladata. Az európai szabadsággondolat csúcsteljesítményének, a hatalommegosztás liberális demokrata rendszerének és az alkotmányos jogállamnak a védelme, amely egyébként 2010-ig még a rendszerváltó pártok közös nevezőjének, közös örökségének számított.

És aminek mellesleg a 90-es évek elején, a mai módszeres felszámolója, a Fidesz volt a leghevesebb és legdoktrinerebb szószólója és számon kérője.”