„Mintha csak egy buta regényből lépett volna elénk, afféle illusztrációként, hogy tessék, kap egy kis hatalmat és máris ő az új arisztokrácia.
Róla kellene írni, elmélkedni, hogy mit hisznek ezek az országról, a politikáról, a hatalomról és a lehetőségekről, hogy milyen gyorsan megértették, hogy mi nyerjük a legtöbbet – a többi nem is számít.
És mégsem lehet jóízűen élcelődni rajtuk. Mert látjuk, hogy le lehetne váltani őket, hogy egy kicsit meghunyászkodjanak végre. Csakhogy kellene ehhez egy erős, egységes ellenzék. Az a bizonyos összefogás. És most éppen ezt nem látjuk még. Akadnak biztató jelek? Csakhogy az óra ketyeg. A múltbéli sérelmek felhánytorgatásával nem sokra megyünk. Amíg az ellenzék szépen legyőzi saját magát, a fácánok egy jó sörétet kapnak az oldalukba és aláhullanak. (Költői kép.)
Lázár és a lázárok újra csőre töltenek.
Mi meg csak várunk bután, mint egy kilövésre szánt fácán.”