Megrázó és megható

„Egy Pest megyében található, időseket gondozó és ápoló intézetben dolgoztam ma reggel hattól este hatig. Mivel kedden (Domoszló, Verpelét) és szerdán (Szeged) is fórumom volt este, és elég későn kerültem ágyba, így már eleve fáradtan érkeztem a helyszínre, pedig az eddigi legfárasztóbb nap várt rám.

A háromemeletes épület földszintjén lettem segédápoló, ahol nagyrészt a teljeskörű ellátásra szoruló gondozottak vannak. Egyetemistaként dolgoztam egy szeretetotthonban, így a munkakör nem volt számomra ismeretlen. A reggel egy több órás permanens rohanás: fürdetés, pelenkázás, öltöztetés, reggeliztetés, gyógyszerek beadása stb. Igyekeztem mindenben a két kolléga keze alá dolgozni, akik mellé beosztottak, de az első időszak olyan volt, mintha a Vészhelyzet sorozat közepébe cseppentem volna.

Megrázó és megható pillanatok sorát éltem át az intézményben, amely egy idősek otthona, de akár kórháznak és pszichiátriának is beillene egyszerre. A megrázóakról inkább nem is írok, egy meghatót viszont megosztanék. Az egyik szobában egy nagyon idős házaspár él, akik közül az úr ma kórházi vizsgálaton volt. A felesége szépen felöltözve, a legcsinosabb ruhájában várta, várta a folyosón, majd amikor végre a bácsika megérkezett a lifttel, akkor kéz a kézben, mosolyogva sétáltak »haza« a szobácskájukba. Látszott, hogy ott és akkor ők voltak a világ két legboldogabb embere.

A mai nap után is csak azt tudom mondani, mint eddig mindig: le a kalappal azok előtt, akik ezt a munkát végzik nap mint nap. Ezt hivatástudat nélkül nem lehet csinálni. 

Bizonyára sokan szeretnének több és informatívabb képet látni a mai napról, tudtunk is volna csinálni jó néhányat, de úgy éreztük, mások kiszolgáltatottságát nem illik mutogatni, és ennél a témánál a kevesebb a több.”