A nagy visszatérés

„Gyurcsányban tűz ég, a szenvedély olthatatlan tüze. (...) Egyébként már csak emóciókkal, érzelmekkel, gesztusokkal, rafinált színpadi effektusokkal operál. A tények, a konkrétumok rég kicsúsztak a kezei közül – ha valaha is kézben tartotta egyáltalán ezeket –, maradt a bohóckodás. Semmi más nem számít. De hát hogyan is számíthatna, amikor adott időtávon belül még azt mondta korábban, hogy vele nyilvánvalóan nem nyerne a 2014-es választásokon a balliberális oldal, most viszont azt érzékeltette a rádióban, hogy nélküle bizony sohasem sikerül majd leváltani Orbánt.(...)

Van ebben az egészben, gyurcsányi és DK-s galaxisban valami véres komikum. Mint az ókori Róma sajátos színházi előadásaiban. Úgy tűnik, mindez egyfajta perverz csúcspontja annak, amit balliberális eszmerendszernek, s hozzá köthető brutális gyakorlatnak nevezhetünk. Ki lehetett hallani Gyurcsány mondatai közül egy kis kurvás, utcasarki ajánlkozást is. Jelezvén, hogy verjük le közösen Orbánt, aztán majd megvitatjuk a megvitatni valókat.(...)

Különös jellemzője az egésznek, hogy kavarognak benne a legkülönfélébb elemek, a legprimitívebb politikai radikalizmustól kezdve a másságok felé intézett mézes-mázas ígéretekig, s minderre ilyen-olyan fenyegetéseket dob fűszerként Gyurcsány. Csak egyet nem hallani: mi lesz a klasszikusan baloldalinak hirdetett értékekkel? Ezek fel sem bukkannak, de hogyan is bukkanhatnának fel, amikor Gyurcsánynak mint balos népvezérnek a kapitalista gyártulajdonos ellen kellene harcolnia ebben az esetben. Ezt a paranoiát ő sem tudja feloldani, mint ahogy nem tudja feloldani az egész balliberális oldal sem. Ezért csúszott el az egész hazai baloldal – az egyetlen Munkáspártot kivéve – a másságok és a devianciák érdekvédelme felé. Otthagyva, pontosabban cserben hagyva azt a munkásságot, vagy ahogy ők mondják: a munkásosztályt, amelynek képviseletére létrejött egykoron.”